Magyar harmadik hely a santanderi nemzetközi zongoraversenyen

Zene

A kedden véget ért megmérettetésen az első helyezést nem osztották ki, a második díjat a dél-koreai Ah Ruem Ahnnak ítélte a zsűri, míg a harmadik helyet Palojtay János mellett Tamar Beraia grúz művész szerezte meg. A három döntős kedvenc műveiből adott elő a megmérettetés végső szakaszában, így felcsendültek Schumann, Rahmanyinov és Beethoven művei. A zongoristákat a Madridi Szimfonikusok kísérték Jesús López Cobos vezényletével.
    

Palojtay János 2011 tavaszán diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián, mesterei Csalog Gábor, Gulyás Márta, Kemenes András és Rohmann Imre voltak, jelenleg Stuttgartban tanul.
    

A santanderi versenyt negyven évvel ezelőtt rendezték meg először, és most első ízben közönségdíjat is kiosztottak, a szavazatok többsége Tamar Beraiára érkezett, így övé lett ez a díj.
    
A zongoraversenyen részt vevő művészek között volt még egy magyar, Horváth Benedek, az elődöntőben Samson Tsoj és Daniele Rinaldo révén szerepelt továbbá egy dél-koreai, valamint egy olasz versenyző is.
    
A megmérettetés végén a cantabriai Fesztiválpalotában adták át az elismeréseket, az esemény elnöke ? fővédnöke - János Károly spanyol király testvére, Margit infánsnő volt, és részt vett rajta José María Lassalle kultúráért felelős államtitkár, Cantabria régió elnöke és Santander város polgármestere is.
   
Az Antoni Ros Marba vezette rangos zsűriben helyet foglalt Gulyás Márta, Rados Ferenc, Peter Alward, Luis Pereira Leal, Lorenzo Fasolo, Ralf Gothóni, Gary Graffman, Elisabeth Leonskaja, Oleg Maisenberg, Tomás Marco és Gérard Wyss.