Magyar művészet - magyar művészek

Zene

A Kodály-év kapcsán hangsúlyosabb szerepet kap Kodály Zoltán művészete. A BTF nyitókoncertjén (március 16.) a Nemzeti Filharmonikusok a Tanár Úr műveiből válogattak, az esemény fináléjában (április 1.) pedig Fischer Ádám vezényletében a Magyar Rádió művészegyüttesei a Háry János című daljátékkal búcsúztatják majd a rendkívül gazdag eseménysort.

A fesztivál szervezői ebben az évben nem valamilyen tematika alapján állították össze a műsort, hanem saját ars poeticájuk szerint, erre utal az idei jelmondat is: Magyar művészet - magyar művészek. Ahogy Zimányi Zsófia a fesztivál igazgatója kiemelte, "évről-évre mind szélesebb sávon, egyre mélyebb merítésben igyekszünk megjeleníteni bő két hét keretében nemzeti kultúránk reprezentáns értékeit, melyeknek menedszelése hivatásunk, egyszersmind szenvedélyünk is."

A program őrjítően gazdag, csak néhány név a fellépő művészek névsorából, a teljesség igénye nélkül: Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Fischer Iván, Ránki Desző, Vásáry Tamás, Vagyim Repin, Riccardo Muti, Dimitrij Baskirov, Maxim Vengerov, Brenford Marsalis, Nigel Kennedy, Vukán György, Sebestyén Márta. És még sorolhatnám a neveket és az együtteseket is, de minden információ megtalálható a fesztivál honlapján: www.btf.hu/btf2007.

A Fidelio csapata az idén egy újdonsággal járul hozzá a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezéséhez és népszerűsítéséhez. A Fidelio honlapján ugyanis licitálni lehet majd BTF-es koncertjegyekre. Ilyen koncert lesz például Riccardo Muti és a Philharmonia Zenekar hangversenye, Dmitrij Baskirov zongoraestje, Maxim Vengerov hegedűestje vagy a Nigel Kennedy Quintet koncertje. A jegyek mellett számos kritika írásával is készülünk a rendezvényre, érdemes tehát figyelemmel kísérni a Fidelio honlapját a fesztivál ideje alatt is.