Magyar népi énektanfolyam pedagógusoknak

Zene

Indításának ötlete abból a felismerésből származik, hogy az óvodapedagógusok, tanítók, illetve tanárok ének-zenei képzésük során nem kapnak elegendő mélységű és szélességű információt a magyar népdal hiteles énekléséről. Ennek oka részben nyilván az erre fordítható idő korlátozott volta; másrészt viszont azt látjuk, hogy a XX. századi népzenei gyűjtőmozgalmának eredményei felemás módon hasznosulnak képzésükben.

A program nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a népdalt élő valójában mutassa meg a résztvevőknek. A népdal a lehető legszemélyesebb műfaj, sohasem választható el előadójától, annak egyéniségétől, személyes sorsától. Nem elég tehát, ha az ezzel foglalkozó pedagógusok csupán lejegyzésben, száraz kottafejek képében találkoznak vele. Ahhoz, hogy a gyerekek érdeklődését fel tudjuk kelteni iránta, a tanárok számára is valóságos, személyes élményt kellene jelentenie a népdal éneklésének.

Az általunk felkért oktatók, Bodza Klára és Fábián Éva több évtizedes tapasztalatuk alapján az eredeti hangfelvételeket tekintik a leghitelesebb oktatási segédanyagnak. Ezek értő tolmácsolásához viszont elengedhetetlen egy sajátos, a műzenében használatostól eltérő hangképzés és előadásmód elsajátítása. A népdalt tanítóknak először ezeket kell magukévá tenniük, erre építve - egyben saját tanulási tapasztalataikat is felhasználva - következhet a népdaltanítás módszertanának tárgyalása.

A képzés tematikai egységei:
- Hangképzés
- Stílusismeret
- Az éneklés hagyományos alkalmai
- Népdalcsokrok összeállítása
- Tanításmódszertani ismeretek

A képzés időtartama: 2007. október közepe - 2008. április eleje
A képzés időpontja: keddenként 16.00-19.00- ig
A képzések helyszíne: Hagyományok Háza 1011 Bp., Corvin tér 8.

A jelentkezés feltétele: főiskolai pedagógusi / óvópedagógusi végzettség
A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap visszaküldése

Jelentkezési határidő: 2007. szeptember 15.

További részletek és a jelentkezési lap az alábbi linkekről tölthetők le.