A magyar népzene hagyományai Rost Andreával

Zene

(MTI) - A szerda esti koncertre - amelyen Rost Andrea mellett többek között fellép Kocsis Zoltán és a Budapest Klezmer Band is - a csaknem tíz éve a német fővárosban élő, ugyanakkor Berlin és Budapest között ingázó operaénekesnő kezdeményezésére kerül sor. Februárban ugyanis ő kereste meg Magyarország berlini nagykövetét azzal a tervvel, hogy az általa "kitalált" Pannon Dalokat jó lenne a berlinieknek is - és lehetőleg a Brandenburgi kapu "lábánál", a Pariser Platzon bemutatni. A merész terv - de még inkább álom - a nagykövetség, valamint a berlini szenátus, továbbá szponzorok segítségével végül realizálódott. A június 29-i időpontot már közösen választották: az apropót a magyar elnökség lezárása, valamint a Berlin és Budapest közötti testvérvárosi kapcsolatok 20. születésnapja adta.
    

"Egyedül nem tudtam volna  megvalósítani mindezt" - fogalmazott Rost Andrea, akiről egy berlini újság a készülő koncert kapcsán azt írta, hogy otthon van a világ operaszínpadain, legyen szó akár Milánóról vagy Madridról, Bécsről vagy Londonról, Chicagóról vagy New Yorkról, Tokióról vagy Los Angelesről. Mint ahogy természetesen otthon van Budapesten - ahol az elmúlt hónapokban különösen sok fellépése volt - és Berlinben is, ahol rendszeresen kap felkéréseket.
   
A szerdai főszerep azonban rendhagyó lesz számára. Szavai szerint a kezdeményezéssel legfőbb célja az volt, hogy a berlinieknek megmutassa Magyarország népzenei egységét, ugyanakkor sokszínűségét is. "A zene eszközeivel tudom megmutatni Magyarországról mindazt, ami számunkra érték" - jelentette ki, utalva annak jelentőségére, hogy minderre egy olyan városban kerülhet sor, amely rendkívül sokszínű és befogadó.
    
"A mi zenénk legalább ilyen sokszínű és befogadó" - hangsúlyozta Rost Andrea, utalva arra, hogy mindezt olyan világhírű zeneszerzők műveivel kívánja alátámasztani, mint Bartók Béla vagy Kodály Zoltán, ami a magyar zenei kultúrát bemutató, igazán értékes üzenet lehet. A két magyar zeneszerző szerzeményein keresztül azt szeretné érzékeltetni, hogy a népzene miként épült be komolyzenénkbe a XX. század elején - tette hozzá. 
    
A népzene sokszínűségének és egységének az ábrázolása a cél a koncerten ugyancsak felcsendülő, a Kárpát-medencéből származó magyar, zsidó és roma népdalokkal is - említette meg. Mint emlékeztetett: a tavaly áprilisban először Pécsett bemutatott Pannon Dalok a zsidó, a roma és a magyar népzene kölcsönös egymásra hatását, illetve összefonódását bizonyítják.
    
Rost Andrea elmondta, hogy a szerdai előadást a koncert első részében őt zongorán kísérő Kocsis Zoltánnal több próba előzte meg. Külön kiemelte, hogy Kocsis Zoltán Szokolay Dongó Balázs duda- és Bolya Mátyás lantkísérete mellett olyan népdalokat is játszik majd, amelyek "egészen elképesztő világpremiernek" számítanak. "Bartók zenéjéhez úgy nyúlunk hozzá, hogy beletesszük azokat a népzenei hangszereket, amelyek Bartók kedvenc hangszerei voltak" - jelentette ki a magyar operaénekesnő.
    
A berlini koncert utáni tervekkel kapcsolatban Rost Andrea különösen két fellépést emelt ki. Az egyik Erkel Bánk bánja, amelyben Melinda szerepét Budapesten és Los Angelesben is elénekli majd. Október 5-én pedig a Művészetek Palotájában énekli - Kocsis Zoltán vezénylete alatt - Richard Strauss Daphne című egyfelvonásos operájának címszerepét. "Ez a kettő olyan feladat, amely kitölti majd az elkövetkező fél évemet" - jelentette ki.
    
A magyar operaénekesnő Berlinről rajongással beszélt. Mindenekelőtt a német főváros nyitottságát, sokszínűségét, a rendkívül széles kulturális kínálatot említette. "Egy művész számára Berlin rendkívül inspiráló közeg" -fogalmazott Rost Andrea.