Magyar opera ősbemutatója Davosban: A varázshegy

Zene

(MTI) - A svájci Davos nemcsak a világgazdasági fórumok színhelyeként ismert: Schatzalp Hotelje a múlt században tüdőszanatórium volt, itt játszódik Thomas Mann A varázshegy című regénye. Az író felesége, Katja Mann tuberkulózisát az intézményben gyógyították az 1910-es évek elején. (A körülményekről Katja Mann az emlékiratában is beszámol.)
 
 Vajda Gergely

Az új, 85 perces opera szerzője, Vajda Gergely néhány napig Budapesten próbál a magyar énekesekkel: Naphtát Gavodi Zoltán, Hofrat Behrenst Kálmán Péter alakítja. "A regényben minden a hetes szám körül forog, hét szereplő és tizennégy tagú kamarazenekar adja elő a prológból és hét jelenetből álló kamaraoperát" - mondta a karmester-zeneszerző.

   
A mű keletkezéséről beszélve Vajda Gergely felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt mint kezdő klarinétos járt először Davosban. Tavaly az Ensemble Laboratorium felkérte egy érdekes koncert vezénylésére, ekkor ismerte meg a Schatzalp Hotelt, ahol a Davosi Fesztivál idején hangversenyeket is tartanak. Az épület azonban - mint megjegyezte - megőrizte az 1910-es évek légkörét. Felvetette Graziella Contrattónak, a fesztivál intendánsának, milyen jó lenne ide egy Varázshegy-operát írni. Az intendáns nyomban támogatta az ötletet.
   
"2011-re szerettem volna megkomponálni a darabot, de Graziella Contratto ragaszkodott az idei bemutatóhoz, mivel idén 25 éves a fesztivál. Nem szeretem az efféle rohammunkát, jobb, ha van idő javítani, és az énekesek is érlelhetik a szerepet, ám ez a tempó érdekes dolgokra sarkallt: úgy kellett a zongorakivonatot megírnom, hogy tudtam, az előadók ebből készülnek fel, tehát egyetlen hang sem változhat" - fejtette ki Vajda Gergely.
 
A varázshegyről azt tanítják, hogy fejlődésregény, és ha lineárisan akarná feldolgozni, hétórás műben kellene gondolkodnia, ami manapság lehetetlen. De a regény az időről szól, a zene pedig nem más, mint idő, ezért jól sűríthetett. A librettóban a Walpurgis-jelenet, az álarcos mulatság vált kiindulóponttá, ebből flashback-szerűen bontakoznak ki az operába átemelt részek.
   
A szövegkönyvet Bettina Geyer írta Vajda válogatása alapján. A darmstadti színház rendezője volt az asszisztense annak a salzburgi Bartók produkció-sorozatnak, amelyet 2008-ban Eötvös Péter, és az utolsó esten Vajda Gergely vezényelt a Fesztiválpalotában. "Sok segítséget kaptam Bettinától, felolvasta például számomra a német szöveget, hogy a szavak eredeti lejtését halljam, hiszen az opera német nyelvű. Az előadást ő is rendezi. Nem tartunk szünetet, de a negyedik és ötödik jelenet közé komponáltam egy olyan átvezetést, ami ezt lehetővé teszi" - mondta a szerző.
   
Mivel minden nagyon gyorsan zajlott, a szereplőket interneten keresték meg: Hans Castorpot Falko Hönisch, Madame Chauchat-t Sylvia Vadimova, Peeperkornt Michael Leibundgut, Settembrinit pedig a salzburgi Landestheater tagja, Bakonyi Marcell énekli július 30-án és 31-én.
   
Februárban az Oregon Symphony közreműködésével Portlandben mutatták be Vajda Gergelynek a Karinthy-regényből angol nyelven írt Utazás Faremidóba című darabját. Minthogy ezt angol nyelvű szövegkönyvre komponálta, novemberben a budapesti Francia Intézetben és Pécsett is angolul hangzik el Szervét Tibor narrációjával, az UMZE Kamarazenekar előadásában.