Magyar-osztrák kerékpártúra Liszt Ferenc emlékére

Zene

 

A túra résztvevői Harkáról indulnak az országhatáron át Neckenmarktba (Sopronnyék), majd rövid pihenő után Raidingba (Doborján), Liszt Ferenc szülőházához. Az épületben berendezett múzeumot ingyen tekinthetik meg.

 
A szülőház melletti Liszt-szobrot a három település polgármesterei és a rendezvény védnökei részvételével koszorúzzák meg. A Harkára visszaérkezőket gulyásleves, fúvószene, ír sztepptánc, kerékpáros triál bemutató és a soproni Liszt Társaság közreműködésével Liszt-totó várja.
 
A táv összesen 25 km, a szintidő 3 óra. A túra célja Magyarország és Ausztria kapcsolatainak erősítése, a közös kulturális értékek ápolása, a kerékpáros turizmus fellendítése, az egészséges életmód népszerűsítése. A kerékpártúrán résztvevők száma évről évre nő, 2011-ben már több mint nyolcszázan teljesítették a távot. Tavaly a közeli nagyvárosok, Győr és Sopron mellett Budapestről, a Balaton mellől, Ausztriából, Romániából és Angliából is érkeztek biciklisták.  A túra napján a GYSEV  06.10-kor Budapestről és 07.16-kor Szombathelyről induló járatai kerékpárszállító vagonokkal közlekednek. A rendezvény után a 17.10 órakor Budapest felé, valamint Sopronból 15.23 órakor induló és Harkáról 15.28 órakor Szombathely irányába tovább közlekedő vonatokon lesz lehetőség a kerékpárok szállítására. 
 
További információk a rendezvény honlapján olvashatók.