A Magyar Rádió Zenei Együtteseinek januári koncertjei

Zene

A Magyar Rádió együttesei januárban több alkalommal is olyan hangversenyekre invitálják a hallgatóságot, amelyek ingyenesen látogathatók. Elsőként január 13-án, pénteken 19:30-tól az Olasz Intézet nagytermében lép pódiumra a Szimfonikus Zenekar. A koncerten a többszörös nemzetközi versenygyőztes, a török származású Alpaslan Ertüngealp vezényel egy Bartók-, két Mahler- és egy Hindemith-kompozíciót. Az est közreműködője az ír származású mezzoszoprán-énekesnő, Zandra McMaster. Ezen a napon a Magyar Rádió Márványtermében is a Szimfonikus Zenekar tagjai muzsikálnak. Az este hatkor kezdődő összeállításban Mozart-fúvósdivertimentók hangzanak el. Január 16-án, hétfőn Strausz Kálmán vezényletével a Magyar Rádió Énekkara várja a hangverseny-látogatókat az Olasz Kultúrintézetben. A közreműködő énekes szólisták: Kiss Rózsa, Geöcz Judit, Fáklya Erzsébet és Sárosi Károly. A műsorban Hindemith, Brahms és Liszt Ferenc ritkán hallható művei csendülnek fel.

Január 20-án a Magyar Rádió 6-os stúdiója ad otthont egy hangversenynek, amelyen a Szimfonikus Zenekar Kollár Imre vezényletével Muszorgszkij, de Falla és Rimszkij-Korszakov egy-egy művét tűzte műsorára. Közreműködik Király Csaba Liszt-díjas zongoraművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének igazgatója. Január 26-án, csütörtökön ismét az Olasz Intézet nagytermébe várják a közönséget. A Szimfonikus Zenekar és az Énekkar Strausz Kálmán vezetésével három Mozart-művet szólaltat meg. A C-dúr missa brevis (K 220) és a B-dúr missa brevis (K 275) mellet a C-dúr ?Koronázási? mise (K 317) alkotják a műsort, a közreműködő szólisták: Kiss Rózsa, Bardocz Erzsébet, Wittner Géza és Sárosi Károly. Január 27-én, péntek este Mozart-fúvósdivertimentók hangzanak el a Márványteremben 18:00 órától. A Szimfonikus Zenekar fúvósegyüttese március 10-ig az összes Mozart-fúvósdivertimentót és -szerenádot műsorára tűzi a Márványteremben, kéthetente péntekenként. Ugyanezen a napon kerül sor a Mozart?Vásáry-bérlet második hangversenyére, amelyen a Szimfonikus Zenekar és Szabadi Vilmos hegedűművész lép fel. A Vásáry?Mozart-bérlet harmadik és egyben legizgalmasabbnak ígérkező hangversenyének helyszíne a Nemzeti Hangversenyterem.

A február 6-án, hétfőn 20:00-kor kezdődő koncerten Mozart c-moll ?Árvaházi? miséje (K 139) és A bűnbánó Dávid (Davidde penitente, K 469) című oratóriuma hangzik el. A közreműködk: Csereklyei Andrea, Meláth Andrea, Fekete Attila, Kovács István és a Magyar Rádió Énekkara. A hangversenyre jegyek a Magyar Rádió vevőszolgálatán és az ismert jegypénztárakban válthatók. A hangversenyekről pontos és friss információkat az alábbi weboldalon találhatók, az esetleges változásokról a Bartók rádió (105,3 Mhz) kulturális híreit hallgatva tájékozódhatnak az érdeklődők.