Magyar sikerek Angliában

Zene

Az együttes az angliai Manchesterben és a skóciai Glasgowban adott nagysikerű koncerteket és a harsona oktatásával kapcsolatos előadásokat Dr. Hőna Gusztáv harsonaművész közreműködésével. A világhírű Michael Rath harsonagyártó cég felajánlotta teljes körű exkluzív támogatását az együttes számára. A támogatás jelentőségét igazolja az is, hogy ilyen hangszereken játszanak többek között a bécsi, a londoni, a glasgowi operában és filharmonikus zenekarokban, valamint a Robbie Williams big band harsonaművészei is. A Corpus Harsona Kvartett tagjai: Sütő András, Pálinkás Péter, Veér Mátyás és Wagner Csaba, akik nem csak kamarazenészként, hanem szólistaként is elismertek. Nívós országos versenyek győztesei, illetve díjazottjai. Fennállásuk alatt számtalan felkérésnek tettek eleget. 2001 őszén az együttes benevezett első nemzetközi versenyére, a 7. Passau-i Rézfúvós Kamaraversenyre, ahol különdíjasok lettek. Sorozatos győzelmeiknek köszönhetően elnyerték a Bach cég és a Fon Trade Music támogatását, amelynek eredményeképpen 2003 őszétől négy új mesterhangszeren játszhatnak. Fő feladatuknak a kortárs magyar zeneszerzők műveinek bemutatását érzik Magyarországon és külföldön egyaránt. Repertoárjukon Bachtól Hidasig szinte mindenki megtalálható. Otthonosan mozognak mind a komolyzene, mind a jazz világában.