Magyar Táncház a Técsői Bandával és a Bekecs Együttessel

Zene

A hagyományos máramarosi ruszin (régiesen: rutén) zenét játszó Técsői Banda a Tisza felső szakaszán fekvő Técső város és környékének legismertebb zenekara. A familiáris együttes a Csernavec család tagjaiból áll. A vidék zenei hagyományait elődeiktől tanulták. Rendkívül változatos repertoárjukban az interetnikus kapcsolatoknak köszönhetően egyaránt szerepelnek környékbeli román, cigány, zsidó, orosz és magyar dallamok is. Először Kiss Ferenc készített velük felvételt a 70-es évek elején. Akkor még apjuk, a legendás Jura Csernavec hegedült, akinek sziporkázó játékát egyedül egy 1982-es kazetta-felvétel őrizte meg. Játszanak temetéseken, lakodalmakon és a ruszin lakosság egyéb jeles ünnepein, pl. a "bika napján" (az állatok kiterelésének ünnepe a havasokban), "miscsána" idején (birkanyíráskor), karácsonykor és névnapokon. Első lemezük "Ruszin népzene" címen az Etnofon Népzenei Kiadónál jelent meg 2002-ben. Azóta rendszeres vendégei a magyar fesztiváloknak, de nagy érdeklődés mutatkozik irántuk külföldön is. Második albumuk 2004 őszén jelent meg "Vertek engem, vertek" címmel. A Técsői Banda tagjai: Joszif Jurijevics Csernavec (gombos harmonika), Jurij Alexandrovics Csernavec (dob, plonka, dremba, ének), Mihail Jurijevics Csernavec (kiscimbalom), Ivan Popovics Mikolajovics (hegedű). Július 22-én a Técsői Banda mellett a Magyar Rádió eMeRTon díját 2001-ben elnyert Bekecs Együttes is fellép. A Bekecs Együttes honlapja az alábbi címen érhető el.