A Magyar Telekom Zenekar a Tháliában játszik

Zene

 A Magyar Telekom Szimfonikusok

A Fischer Annie bérlet műsorában minden alkalommal Haydn és Mozart művei hangzanak el. Az első, októberi est vendége Elisso Virsaladze zongoraművész lesz, aki többször járt már Magyarországon.  A Grúziában született muzsikus a Müncheni Zeneakadémián és moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban tanít is. Az októberi budapesti koncert karmestere Vashegyi György lesz.

 
A görög-orosz családban született Katja Skanavi novemberi koncertjét a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral a zeneigazgató Keller András dirigálja. Jövő februárban a tervek szerint Rohmann Imre, a salzburgi Mozarteum magyar professzora zongorázik és vezényel a zenekarral és ebben a bérletsorozatban tér vissza Budapestre Alekszej Ljubimov fortepiano- és zongoraművész. A Bach és a XX. század című bérletsorozatban Bach C-dúr szvitje mellett Petrovics Emil zongoraversenye is megszólal, amelyet Bogányi Gergely játszik; a koncertet az első vendégkarmester, Takács-Nagy Gábor vezényli novemberben.
 
2010 januárjában Kim Kashkasian mutatja be Tihanyi László Passacaglia Brácsára és zenekarra című kompozícióját szintén ebben a sorozatban, májusban pedig Sztravinszkij ritkán hallható Zsoltárszimfóniáját tűzik műsorra, A Schola Cantorum Budapestiensis és a Szent Efrém férfikar közreműködésével.
 
A Beethoven-Bartók bérlet négy, a Romantikus bérlet öt estére kapott helyet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Beethoven-Bartók sorozat érdekessége, hogy mindegyik hangversenyén Ránki Dezső zongoraművész a Bartók versenyművek szólistája. Szeptemberben, az első esten Klukon Edit ül a másik hangszernél a Concerto két zongorára és zenekarra című darab előadásakor.
 
A Romantikus bérletben is megszólal néhány ritka és nehéz mű: például Kurtág György Új üzenetek zenekarra című alkotása, Lutoslawski Csellóversenyét Perényi Miklós adja elő, Brahms kettősversenyét pedig Baráti Kristóf (hegedű) és Fenyő László (cselló) játssza.
 
Részletes program itt található.