A magyar zene diadalútja Moszkvától Pekingig

Zene

Várdai István

Május 25-én Moszkvában aratott megérdemelt sikert a Zeneakadémia 80 tagú kórusa. Erdei Péter vezényletével és a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium zenekarával közösen adták elő Kodály Zoltán Missa Brevis, Miserere, Mátrai képek című műveit, valamint a Psalmus Hungaricust, melyet 1947 óta nem játszottak az orosz fővárosban. Az utazást az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint több szponzor támogatása tette lehetővé. A szólista Potyók Dániel Marton Éva tanítványa volt. A koncert gondolata még tavaly, a Kodály-év kapcsán fogalmazódott meg. Idén februárban Tigran Alihanov, a moszkvai konzervatórium rektora és dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora, felelevenítve a két zeneművészeti egyetem korábbi, mélyen gyökerező kapcsolatát, együttműködési szándéknyilatkozatot tett.

A hároméves terv szerint minden évben lesz egy nagyobb közös projekt: 2009-ben a moszkvai konzervatórium zenekara a többszörös versenygyőztes Banda Ádámmal adja elő Bartók hegedűversenyét, 2010-ben Erkel-év lesz, a nemzeti romantika jegyében Erkel Ferenc és Glinka műveiből rendeznek koncertet, 2011-ben pedig közös hangversennyel ünneplik meg Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját. Emellett folyamatosan szerveznek mesterkurzusokat, kamarakoncerteket, illetve tanárok cseréjére is sor kerül.

2008. július 17-18-án Pekingben, a Musicathlon (avagy Pekingi Tízpróba) nevet viselő koncertsorozat keretében a nemrégiben felújított, 1000 főt befogadó hangversenyteremben mutatkozhat be a Liszt Ferenc Zeneakadémia. A fesztiválon velük együtt 10 kiváló nemzetközi akadémia növendékei szerepelnek, így a többi között a New York-i Juilliard School, a londoni Royal Academy of Music, a Sibelius Akadémia, a salzburgi Mozarteum hallgatói.

Lajkó István

A magyar napok nyitányaként dr. Batta András előadását hallgathatják meg a magyar népzenének a világhírű magyar zeneszerzők munkásságára gyakorolt hatásáról. Első nap Tömösközi László (ütős), második nap Farkas Gábor (zongora), valamint Lajkó István (zongora) és Várdai István (cselló) adnak koncertet. Július 17-én este a növendékek közös hangversenyén többek között Liszt, Bartók, Kodály, Dohnányi művek hangzanak el.

A Zeneakadémia növendékeinek fellépése lesz egyúttal az Oktatási és Kulturális Minisztérium által szervezett Kínai magyar év záró rendezvénye.

A Zeneakadémia egyre jelentősebb nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően hamarosan újabb kitűnő produkciók érkeznek Budapestre. Legközelebb június 8-án a stuttgarti zeneakadémia fúvós tanszakának hallgatói és tanárai adnak évadzáró nyáresti koncertet. A nemzetközi projektek sorában emellett említést érdemel a Zeneakadémia négy tehetségeses hallgatójának fellépése június 4-én és 5-én Rómában, a Sapienzia Egyetemen és a Római Magyar Akadémián. A historikus koncert műsorát Domokos Zsuzsa, a Zeneakadémia Liszt Múzeumának igazgatóhelyettese állította össze Liszt Ferenc és magyar kortársai, tanítványai műveiből. A hangversenyeken a római Sapienzia Egyetem hallgatói is fellépnek, Liszt római kortársainak és hallgatóinak műveit szólaltatva meg.

Emellett folytatódik az egyetem külföldi bemutatkozása: a Liszt Akadémia tervei között szerepel, hogy 2009 márciusában részt vesz a New Yorkban megrendezendő felsőoktatási felvételin.