Magyar zenészek koncertjei Európában a közeljövőben
Az Európai Unió központjában, Brüsszelben, a BOZAR-ban (Palais des Beaux-Arts) január 25-én és 26-án a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar lép fel Kocsis Zoltán vezényletével. A keddi programon Liszt Les Préludes és a 2. zongoraverseny című műve szerepel Ránki Dezső zongoraművész közreműködésével. A hangverseny második felében elhangzik Bartók Négy szlovák népdal, Falun és a Cantata profana című kórusműve Horváth István tenor és Bretz Gábor bariton közreműködésével. Szerdán a zenekar és az énekkar Liszt Koronázási miséjét szólaltatja meg a tenor és a bariton mellett Kolonits Klára szoprán és Németh Judit alt énekével. Elhangzik Bartók Concertója is.
Londonban a Budapesti Fesztiválzenekar január 16-i koncertje után január 26-tól minifesztivált rendeznek Liszt műveiből a Kings Place-ben, a három éve nyílt modern kulturális központban. Az első este Bogányi Gergely zongora-, illetve Kelemen Barnabás hegedűművész Liszt-, Bartók- és Enescu-műveket játszik. Január 27-én brit premier lesz: Liszt Faust szimfóniáját két zongorán Ránki Dezső és Klukon Edit adja elő. Pénteken a Jánosi Együttes népzenét, verbunkost és cigánymuzsikát játszik, olyan zenét, amely Liszt Ferenc művészetét inspirálta. Január 29-én szombaton a minifesztivál zárásaként Liszt, az utazó virtuóz címmel Várjon Dénes a zeneszerző hét zongoraművét adja elő.
Brüsszelben március 11-én Kocsis Zoltán zongora- és Kelemen Barnabás hegedűművész hangversenye lesz. Az Accord Vonósnégyes 22-én lép fel, 26-án Ránki Dezső, 27-én pedig Csalog Gábor zongoraművész ad szólókoncertet a BOZAR-ban. Boldoczki Gábor trombitaművész ugyancsak a BOZAR-ban muzsikál a Belga Nemzeti Zenekarral május 15-én.