Magyarországi bemutató a Concerto Budapest évadnyitóján

Zene

(MTI) A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben hangzanak el a Richter bérlet előadásai is, a Fesztivál Színházban folytatják a zene iránti barátság felkeltését és erősítését célzó sorozatukat (tavaly ennek a Thália Színház adott helyet), amely hármas együttműködés gyümölcse: a Müpa, a Zeneakadémia és a Concerto Budapest közös műsora. Tavaly Mozart, idén Beethoven kompozícióiról szólnak, és az interaktív játéksorozatot Batta András vezeti. 
    

Keller András művészeti vezető elmondta, hogy Thomas Ades egyik fő műve az 1997-ben komponált Asyla, véleménye szerint a XX. század utolsó kiemelkedő jelentőségű, nagyszabású szimfonikus alkotása. Hozzátette, hogy előadása nagy kihívás az együttes számára. 
    
A Karajan bérlet többi hangversenyén Liszt és Mahler, valamint Ravel és Dvorák darabjait hallhatja a közönség, különleges estnek ígérkezik Schumann drámai oratóriuma, Az Éden és a peri, amelyet Kocsis Zoltán vezényel. A ritkán műsorra kerülő művet 2007-ben Sir Simon Rattle vezényletével a Felvilágosodás Korának Zenekara emlékezetes előadásban szólaltatta meg a Müpában. 
    
Az orosz irodalomból válogattak a Richter bérlet koncertjeire. Ennek első estjén decemberben olyan világsztár játssza Prokofjev II. hegedűversenyét, mint Vadim Repin. A februári program vendégére, Anna Vinyitszkaja fiatal zongoristára nagy karrier vár a művészeti vezető szerint.
    
Részben a Concerto Budapest műhelyéből, a Páva utcai zeneházból indul el a kezdeményezés, legyen Budapesten nemzetközi vonósnégyes verseny és nevezzék el a legendás Végh Kvartett alapítójáról, Végh Sándorról. A júniusi verseny bevezetéseként egy kvartett sorozatot szerkesztenek, ezek a koncertek a zeneházban várják a közönséget és nemcsak vonós, hanem fúvós formációk is muzsikálnak keretében.