A Majazzből Jazzma lett

Zene

A Jazzma egy korábbi nyomtatott lap, a MaJazz utódának tekinti magát, amely 15 és fél év után, haladva a korral, egy akár naponta többször frissülő internetes oldalon jelentkezik. A MaJazz című havilap 1995 októberében indult, a szerkesztőség mindössze háromtagú volt: Maloschik Róbert volt a főszerkesztő, Szász Gabriella és Csányi Attila, a Magyar Jazz Kutatási Társaság alelnöke pedig főmunkatársként dolgozott. Az 1996 decemberéig működő szaklapban a kiemelkedő magyar zenészek mellett amerikai világsztárokkal készült interjúk is rendszeresen olvashatók voltak: az első szám címlapsztorija például Wynton Marsalis nevéhez fűződött.

Az egyszervolt magazin alapító tagjai közül mindhárman munkatársai lesznek az internetes orgánumnak is. A csapatot a tervek szerint szerzőként más kritikusok és muzsikusok is kiegészítik majd. A későbbiekben a munkába bevonnak két fiatal gyakornokot is, akik saját nemzedékükhöz szólnak. Egyikük kimondottan roma muzsikusokkal foglalkozik majd, a másik pedig a hazai jazzklubok életet térképezi fel.

A honlap elsődleges célja, hogy népszerűsítse a fiatal hazai jazzmuzsikusokat, de helyet kapnak majd az oldalon külföldi hírek is. Külön rovat foglalkozik a feltörekvő ifjú zenészekkel (JazzUp), a már ismert hazai muzsikusokkal (Sztárinterjú), ezen kívül hazai és külföldi hírek, valamint koncertnaptár is található az oldalon.