Mandel Róbert is fellép a Művészetek Völgyén

Zene

 

Az egyórás hangversenyen részben olyan historikus tekerőlantos darabokat játszik, amelyek csak nagyon ritkán csendülnek fel, és Mandel Róbert mesél majd a kalandos történetű hangszerről is.

 
A pályafutásának 35. évét idén ünneplő muzsikus túl van már a háromezredik koncertjén is, amelyet eddig együttesével és egyedül a világ közel 30 országában adott. A tekerőlant újrafelfedezőjeként is emlegetett zenész az utóbbi néhány évben három könyvet is írt a ritka és elfeledett hangszerek történetéről.
 
Mandel Róbertnek a magyar népi hangszerekről könyve nemrég Szép Magyar Könyv díjat kapott, de legutóbbi magyarul és angolul is megjelent Hangszercsodák című kötete is népszerű kiadványnak bizonyult. A Mandel Quartet megalakulásának 30. évfordulója kapcsán együttesével a közelmúltban vehette át a patinás Hungaroton-díjat is.