Maratoni orgonahangversenyt tartottak a kolozsvári Szent Mihály-templomban

Zene

 
(MTI) - Az orgonamaraton keretében hat fiatal orgonaművész, Pozsár Róbert, Emma Teodora Filimon, Amalia Goje, Jakabffy Tamás, Ovidiu Leonas és Horváth Zoltán váltotta egymást a templom orgonájánál.
 
Előadásukban Bach, Mendelssohn, César Franck, Liszt és Messiaen művei csendültek fel. A megszokott kolozsvári orgonahangversenyektől eltérően ezúttal a közönség egy - a templom központi terében elhelyezett - kivetítőn láthatta is az előadmóművészeket.
 
A Kolozsvár főterén álló plébániatemplom 12 regiszteres orgonáját Johannes Hahn nagyszebeni orgonakészítő mester építette 1753-ban. Az orgonát 1899-ben és 1990-ben javították, illetve bővítették újabb regiszterekkel.