Márciusi Krisztusok

Zene

A Pannon Filharmonikusok januárban Pécsett, Budapesten és Bécsben is eljátszották a művet, a március 20. és 27. között rendezett finn Kirkko soikoon fesztiválon szintén műsorra tűzték, 25-én Debrecenben hagzik el a debreceni Csokonai Színházban, 27-én pedig a Művészetek Palotájában csendül fel a kompozíció a debreceni társulat előadásában. A Debreceni Filharmonikus Zenekar, a debreceni Kodály Kórus és a Csokonai Színház kórusa kiváló szólistákkal kiegészülve, Kocsár Balázs vezényletével szólaltatja meg a művet. A Csokonai Színház azonban nemcsak a zenei anyagra koncentrál, hanem arra is, hogy méltó vizuális keretet teremtsen az oratóriumnak. Autentikus-archaikus betlehemezés, különleges koreográfia, vetített álló- és mozgóképek, különleges fény- és pirotechnikai hatások segítik majd a mű mélyebb befogadását. A produkció rendezője a tévé- és játékfilmjeiről ismert Mispál Attila, koreográfusa pedig Gemza Péter, aki a Nagy József Társulat meghatározó tagja.

Az előadás 2008-ban, a Biblia évében jött létre Vidnyánszky Attila művészeti vezető és Kocsár Balázs zeneigazgató jóvoltából, a Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére. A Liszt-évhez pedig ennek a darabnak a felelevenítésével kapcsolódnak.