Örökre szóló hitbizományok helyett konkrét, időre szóló, a feladatokat, elvárásokat pontosan megfogalmazó és azokat számon is kérő szerződésekben hisz Marschall. ?Hollandiában négyéves szerződést köt az állam a legfontosabb kulturális intézményekkel. Ilyesmit szeretnénk mi is, aminek a végén a felek értékelnék, hogy jól használták-e az adófizetők pénzét és megvalósultak-e a kitűzött célok. Ha igen, akkor jöjjön az állami támogatás a következő négy évre is, de ha nem, akkor kapjon más is lehetőséget. Természetesen ez nem azt jelentené, hogy négyévenként cserélődnének mondjuk a támogatandó múzeumok vagy zenekarok. Ez nonszensz. Ilyen létbizonytalanságnak nem lehet kitenni a kulturális intézményeket. Az viszont nagyon kívánatos lenne, hogy időközönként - mondjuk négyévente - módszeresen értékeljék az adott intézmény teljesítményét, aminek alapján aztán eldönthető, hogy változzon vagy maradjon a besorolás, nőjön vagy csökkenjen a támogatás. Egyfajta akkreditációs rendszerre gondolok, világos feltételekkel. A rendszer stabil, kiszámítható, de a tagság nem örökös: a rendszerbe ? az intézményi támogatottak körébe ? be lehet kerülni, de ki is lehet esni. Az okos, az adófizető pénzével jól gazdálkodó kultúrafinanszírozás egyszerre kell, hogy biztosítsa a stabilitást és a versenyt? - mondta Marschall Miklós. Az elnök szeretné, hogy baráti legyen a viszonyuk a Nemzeti Filharmonikusokkal és a többi zenekarral: ?Ne a politikusok előszobájában, hanem a hangversenyteremben versenyezzünk. A zenerajongók ezzel járnának a legjobban. Persze ehhez a feltételeknek is nagyjából hasonlóaknak kell lenniük.? Marschall sajnálja, hogy az a szép gondolat, hogy a NFZ és a BFZ együtt lépjen fel a Nemzeti Hangversenyterem hivatalos megnyitásán, nem valósulhat meg.
