 |
- Mi vonzotta a Lohengrin félig szcenírozott előadásában, ami visszafogottabb színpadtechnikai megoldásokat tesz lehetővé?
- A Müpa a fantasztikus akusztikája mellett egy nagyon különleges építészeti egység, de kétségkívül nem színházi tér. Sajátos előnye, hogy intimebb, mint bármelyik operahelyszín, ahol valaha nézőként megfordultam. Egészen különleges közelséget tud teremteni az operai előadó és a közönség között. Rendezőként szeretem a teret a magam számára adaptálni, és mint alkotói lehetőséget felfogni. A Lohengrin esetében Horgas Péter díszlettervezővel, Benedek Mari jelmeztervezővel, Bányai Tamás világítástervezővel és Duda Éva koreográfussal sikerült egy olyan teret létrehoznunk, ami megfelel a mű szellemiségének.
- Markáns vezérfonalak jellemzik a rendezéseit. A Lohengrin esetében milyen alapkoncepcióból indult ki?
- Bizonyos kérdések feltevéséből. Az első számú kérdés, hogy ki volt Lohengrin Wagner számára és ki nekünk. Ugyanilyen lényeges kérdés, hogy ki Elsa, aki többet van jelen, mint a címszereplő. Elsa alakjának az értelmezése a Lohengrin egyik kulcskérdése. Ízig-vérig Brabant leánya ő, egy militáns, fanatizálható, háborúra állandóan készen álló, belső véres leszámolásoktól nem rettegő társadalomhoz tartozik. Ahogyan ez a brabanti világ a zenedráma elején feltárul előttünk, természetesen mindenféle mai párhuzamokat juttat az eszünkbe azokról a totalitárius társadalmakról, ahol nagyon könnyen lehullanak a fejek, ahol a parlamentben ülő embereket valamiféle militáns szellem tartja össze. Elsa másfelől egy gyönyörű, finom nő, aki a megváltó szerelemre vágyódik, és ebben az álomban találkozik Lohengrinnel, aki megadná neki a szerelem és a létezés boldogságát. Wagner zseniális dramaturgiájának ez a paradoxon az alapja. Elsa az egyik oldalon vágyódik a szerelemre és szabadságra, a másik oldalon Brabant túsza. Lohengrin a hagyományos előadásokban ezüst vértben, sisakban jelenik meg. Ezzel szemben én úgy érzem, hogy Lohengrin egy költő, egy fiatal művész, aki nem illik a brabanti militáns világba. Lohengrin alakja Wagner személyéhez kötődő utalásokat is hordoz. Wagner egyik levelében olyasmit ír, arra vágyik, hogy önmagáért szeressék, ne a hírnevéért.
- Köztudottan A kékszakállú herceg vára előképének tekinthető a Lohengrin a férfi-nő kapcsolat ábrázásolásának bonyolultságát illetően.
- Kézenfekvő a párhuzam. Amikor Elsa felteszi azt a dramaturgiailag csodálatosan exponált kérdést, amit fel kell tennie, mivel a brabanti szokások foglya: "Ha győzöl az értem vívott harcban, akarod- e, hogy a feleséged legyek?", abban a pillanatban megsemmísiti kettejük szerelmét és Lohengrint távozásra kárhoztatja. Ilyen értelemben rokon ez a dráma A kékszakállú herceg várával.
- Több száz hazai és külföldi rendezést követően egy kései szerelem beteljesülése az Ön alkotói munkásságában az operarendezés. Min múlott, hogy a Magyar Állami Operaház és a Vígszínház példaértékű A varázsfuvolája előtt elkerülte ez a műfaj?
- Nádasdy Kálmán osztályába jártam a Színművészetin, aki véleményem szerint a legmeghatározóbb és a legnagyobb hazai operarendező volt, és már akkoriban megérintett a műfaj. Asszisztensként közreműködtem az Operaház néhány előadásában, a Szegedi Szabadtéri Játékokon legalább harminc produkcióban dolgoztam, és az összes jelentős hazai operarendezőnek voltam az asszisztense. Életem legnagyobb szerencséjének tartom, hogy Várkonyi Zoltán a Vígszínházba hívott, holott az Operaháztól is kaptam ajánlatot. Később jó néhány operaigazgatóval tárgyaltam egy lehetséges operarendezésről, de többnyire objektív okok miatt ez nem jött össze. Hosszú időbe tellett, amíg eljutottam A varázsfuvola rendezéséhez, amire Kovalik Balázs és Fischer Ádám kértek fel. Életem egyik legszebb élménye volt a három hónapos szellemi kaland az Operaház együttesével. Fischer Ádámmal ezen a munkán keresztül ismerkedtünk meg. A zseniális karmesteri adottságai mellett azóta is csodálom az ő egészen kivételes színpadi érzéket. Ádám elképesztő módon belülről érti a wagneri világot, nemcsak zeneileg, hanem a német dikciót is, aminek a fontossága egy Wagner opera színpadra vitelénél megkerülhetetlen. Már A varázsfuvolánál is óriási élmény volt, hogy azt az előadást dirigálta, amit én a színpadra állítottam. Bevallom, az ő személye volt az egyik legvonzóbb a Lohengrin-felkérésben.
- Milyen volt a közös munka az énekesekkel?
- A neves külföldieken kívül egészen fantasztikus magyar előadókkal is kapcsolatba kerültem. Személyesen most ismertem meg Németh Juditot, Perencz Bélát. Azon kívül, hogy rendkívül tehetségesek, nagyon könnyen lehet velük dolgozni. Ugyanezt tudom elmondani Szabóki Tündéről, aki jelenleg Elsa szerepét coverolja, remélhetően első szereposztásban is énekeli majd, vagy Kovácsházi Istvánról Lohengrin szerepében. Úgy érzem, hogy a magyar közönség egy új kedvencet fedezhet fel a személyében: Kovácsházi egy fiatal költőt jelenít meg, a lelke és a habitusa is olyan, ahogy én Lohengrint elképzeltem. Nagyon kevés operaénekes láttam, akinél az érzelem kifejezése, a személyessség és az önazonosság ennyire természetesen jelenik meg, mint nála.
- Jövőre Richard Strauss nálunk kevéssé ismert művét, az Arabellát állítja színre. Igazi kuriózumnak ígérkezik, hiszen Nádasdy 1934-es rendezése óta nem szerepelt a Magyar Állami Operaház repertoárján.
- Bevallom, a felkérés előtt két- vagy három zenei részletet leszámítva nem ismertem a művet, ezeket is koncerteken hallottam. Először Solti György mesélt nekem róla Chicagóban, aki szenvedélyesen szerette ezt a művet és nagyon fontos operának tartotta. Készült egy gyönyörű felvétel vele, ez utólag került a birtokomba. És hamarosan neki kell állnom, hogy megtanuljam az Arabellát ugyanúgy az elejétől a végéig, mint ahogy a Lohengrint is megtanultam.
