Azért a fesztivál aligha felülmúlható csúcsa Tyner. Amikor tizenhét évesen (!) csatlakozott Coltrane-hoz, a szaxofonos éppen önálló, Miles Davistől független útra lépett. Felbecsülhetetlen annak a jelentősége, hogy 1960-tól '65-ig a jazztörténet talán legnagyobb kvartettjében Tyner bluesos, sőt nyugat-afrikaias, kőkemény, ingabasszussal megerősített ritmusban, gazdag harmóniákkal kísérte az egyre éteribb magasságba igyekvő szaxofonost. Később kiderült, hogy Tyner a Coltrane-féle felemelkedés (Ascension) nélkül, immár saját együttese élén is hipnotikus erejű zongorista. Mire Real McCoy című lemeze megjelent, már sokan utánozták. Később tovább mélyítette a fekete-afrikai ihletettséget zenéjében (pl. Sahara), majd Avery Sharpe-pal és Aaron Scott-tal alkotott triójával bejárta a világot, 1987-ben Magyarországon is fellépett. A kilencvenes években Michael Brecker szaxofonossal egymás művészetét kölcsönösen megtermékenyítve játszottak együtt. Időközben rendszeresen vezette big-band-jét is, amellyel főleg latinos felfogású számai lettek sikeresek. Több mint 80 saját lemezzel a háta mögött Tyner igazán megválogathatja, hogy kivel lép fel, hozzánk is világsztárokat hoz magával.
Mindeddig utolsó lemezét élőben vette fel, 2006 szilveszterén, a Yoshi's nevű híres kaliforniai jazzklubban. Ez áll legközelebb ahhoz, amit a Müpában hallani fogunk tőle, hiszen kvartettjének szaxofon szólistája itt is Joe Lovano, aki többször járt már nálunk. Lovano az egyik legsokoldalúbb mestere hangszerének, hatalmas tekintélye van, rajongók és zenészek meg kritikusok között egyaránt. Ezen a Half Note kiadású lemezen, amelyre címet nem is írtak, csak hogy "McCoy Tyner Quartet", Lovano megint bizonyítja: kisujjában van az egész jazztörténet, de hangzásban és felfogásban szerényen illeszkedik Tynerhez, miközben szólóiban káprázatos magasságokra tör, mint az utolérhetetlen példakép, Coltrane. Lovano Hank Jonesszal, egy ugyancsak legendás zongoristával is felvett mostanában egy duólemezt. A stílusárnyalatok kifinomult váltásának követésére érdemes a két lemezt egymás után feltenni, legalább egy-két számot. Az utóbbi, a Blue Note-os újdonság színesebb, mesélősebb, de a blues Tyner kezei alatt mindig újra és újra felizzik, majd lángra kap. Az olyan Tyner-szerzemények, mint a Walk Spirit Talks Spirit vagy a Search for Peace, feltehetően elhangoznak majd. Ezekben többféle módon is megjelenik a zene transzcendens jellege: nemcsak Coltrane szellemét idézik majd, legalábbis közvetve, hanem megmozgatnak mélyről feltörő lelki energiákat is.
