Meghalt Balázs Gábor nagybőgős

Zene

(MTI)  A zenészt ? aki a nagybőgő mellett basszusgitáron is játszott ? rövid, súlyos betegség után érte a halál vasárnap.
 

Balázs Gábor 1949. október 31-én született. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett nagybőgő szakon. 1967-ben a Tolcsvay fivérek mellett a Tolcsvay Trio alapítója volt; az együttes az 1968-as Ki mit tud? című vetélkedőn tűnt fel. Balázs Gábor 1978-ban lett a Magyar Rádió zenekarának, a Stúdió 11-nek a tagja.
 
Tanított a Bartók Béla konzervatórium jazz tanszakán, emellett zeneszerzőként és hangszerelőként is tevékenykedett.
 
1992-ben a Bakó Annával közösen írt, Mi lesz velem című dalával ? amelyet Szulák Andrea adott elő ? díjat nyert a Táncdalfesztiválon. 1998-ban a Stúdió 11 tagjaként eMeRTon-díjban, 2007-ben Artisjus zenei díjban részesült.
 
Balázs Gábor temetéséről később intézkednek.