Meghalt Josef Tal

Zene


joseftal.jpg
Josef Tal

(MTI) - Josef Tal nevéhez több mint száz színpadi és kórusmű, valamint elektronikus szerzemény kötődik. Poznan mellett született 1910-ben egy rabbi fiaként. A berlini művészeti akadémián tanult zeneszerzést. Max Trapp, Heinz Tiessen és Paul Hindemith (1895-1963) voltak a mesterei.

 
Josef Tal 1934-ben kivándorolt Palesztinába, a jeruzsálemi Héber Egyetemen lett professzor és vezetője az izraeli elektronikus zene központjának. 1948 és 1953 között a jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia igazgatójaként dolgozott.
 
Hat operát, három balettet, hat szimfóniát, három zongoraversenyt és számtalan elektronikus darabot komponált. 1971-ben megkapta Izrael állam legmagasabb kitüntetést, az Izrael-díjat, és 1985-ben Németországban a szövetségi érdemkereszt első osztályú kitüntetésében részesült.
 
Josef Tal munkásságát a XX. századi európai zene egyik olyan csúcsának tartják, amelyben a keleti hangzás és a zsidó zenei tradíció kapcsolódik össze.