Megkezdődött a próbaüzem a pécsi Kodály Központban

Zene

 

A Pannon Filharmonikusok Világsztárok Pécsett sorozatának utolsó hangversenye előtt Maxim Vengerovtól, az orosz hegedűművész-karmestertől azt is megtudhattuk, hogy a próbák során ő nem kért változtatást az akusztikai beállításokon, mert nagyon meg volt elégedve azokkal. Hozzátette azonban, hogy szükség van még egy kis időre, amíg a terem hangzása tökéletesen beáll, de sok mód van a lehetőségek teljes kiaknázására. "Ez a terem olyan, mint egy Stradivari. Az alkotók megépítették, de bárki játszhat rajta" - mondta el a csütörtökön tartott sajtóbeszélgetésen. Az est szólistája, Ránki Dezső zongoraművész is elégedetten nyilatkozott a teremről, hogy mennyire, azt az alábbi videóból tudhatják meg.

A pécsi Kodály Központot a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében mintegy 6 milliárd forintból építették, tervezői az Építészstúdió Kft. tagjai: Keller Ferenc, Hőnich Richárd, Fialovszky Tamás és Sólyom Benedek. A komplexumban egy 999 embert befogadó hangverseny-, számos kisebb, szólampróbára is alkalmas kamara-, egy balett- és egy konferenciaterem található. A Kodály Központ a Pannon Filharmonikusok otthona is lesz egyben, ahol a zenészek és a management az eddigi gyakorlattól eltérően végre egy épületben dolgozhatnak.

Fialovszky Tamás kiemelte, hogy a tervezés legfőbb nehézségét a helyszín, az épületet körbevevő terület homogenitása és az intézmény funkcióinak komplexitása adta. Hőnich Richárd a bejáráson elmondta, hogy az épület külső borítása süttői mészkőből készült, a belső felületeket az olaszországban is igen divatos, fehér színű coccio antico bevonattal, míg a hangversenytermet arany színű velencei stukkóval díszítették. A koncertterem belsejét égerfával vonták be. "A hangversenyterem építészeti karakterisztikái hűen idomulnak a tervezés és a zeneszerzés közös alapjaihoz. Dinamika és egyensúly. Egyetlen világnak két oldala." - fogalmazták meg a tervezők a koncepció lényegét. "Az épület 'építőkövei': kő és fa. Kemény és puha. Hideg és meleg. Évmilliós és évszázados. Időtálló és bensőséges. A törtfehér kőcsiga lassan öleli körbe a tiszta fával bélelt koncerttermet. Mintha egy óriási fatest vagy egy hangszer belsejében hallgatnánk zenét".

Az esti hangverseny telt ház előtt zajlott, és Maxim Vengerov nemcsak karmesterként állt a közönség elé. A művész vállsérülése miatt 2008-ban letette a hangszerét, de a 2011-es szezontól ismét visszatér a pódiumra hegedűművészi minőségében. Az orosz muzsikus az est végén mindezt megelőlegezve elővette Stardivari hegedűjét a ráadásnak adott Beethoven F-dúr románc erejéig.

A Kodály Központ hivatalos, nyilvános megnyitójára december 17-én és 18-án kerül sor, az estek karmestere Vass András lesz. Jegyek a Kodály Központ december 8-án megnyitott jegypénztárában válthatók.