Megkezdődtek a 3D-s A kékszakállú herceg vára próbái

Zene


akekszakalluhercegvara_kovacsistvan_komlosiildiko_magyarallamiopera_dkoko20110620005.jpg
Kovács István és Komlósi Ildikó Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operájának szereplői az első technikai próbáját tartják
 
(MTI) - Az előadás célja, hogy a virtuális valóság és az élő előadás határait tovább tágítsa. A projekten Pier Paolo Maggiora és Andrew Quinn kezdett dolgozni 2010-ben, idén pedig az új rendszer tesztjeit folytatták.
    
Győriványi Ráth György karmester elmondta: egy korábbi Kékszakállú-felvételt használták az effektusok létrehozására, de ez csupán az alap, hiszen "Bartók Béla operáját, A kékszakállú herceg várát sohasem lehet kétszer ugyanúgy vezényelni".
    
Komlósi Ildikó, a 3D-s produkció ötletadója arról beszélt, hogy az előadás során természetesen mód van a tempókat korrigálni. Még sok tennivaló van hátra, hiszen meg kell oldani azt is, hogy a térhatású színpadkép vetítését és a színházi világítást, a szereplőket megvilágító fényeket összehangolják.
    
Az esemény producere, Francesco Stochino Weiss civilben Komlósi Ildikó férje. Mint kiemelte, a műfajt jól ismeri, számos élő műholdas közvetítést vezényelt már le több egymástól távoli helyszínről. A színpadképeket, amelyek a látható részek alapján a néző fantáziájára támaszkodó szimbolikus látvánnyal szolgálnak, Pier Paolo Maggiora, a 2006-os torinói olimpiai falu egyik tervezője alkotta. Andrew Quinn olyan számítógépes szakember, aki a 3D-s technikákra specializálódott, korábban dolgozott a Matrix, a Dark City, a Tomb Raider című filmekben is.
    

bolero_magyarallamioperahaz_dkoko20110620001.jpg
Jelenet Ravel: Bolero című balettelőadásának első technikai próbáján a Magyar Állami Operaházban.
 
Bartók művével egy időben, a szeptember 9-10-i premieren Ravel Bolero című zeneművére készült koreográfiát is láthat a közönség, amelyet Eldar Alijev készít, a főszereplők között van Popova Aleszja és Bajári Levente. A darab ugyancsak 3D-s hátteret kap a bemutatóra.