Megmenekült a Prágai Nemzeti Opera?

Zene

Nemrégiben írtunk arról, hogy a gazdasági válság miatt a barcelonai Liceu egy hónappal később kezdi évadát, ezúttal pedig a prágai operaházakat fenyegető összevonásról szólnak a hírek.

A cseh fővárosban a Cseh Nemzeti Színház (Národní Divadlo) operatagozata és a Prágai Állami Opera (Statní Opera Praha) szolgálja ki a műfajt kedvelő közönség igényeit. Igaz, a két társulat egyesítését évek óta lebegtetik az egymást váltó cseh kormányok - a V4-országok két évvel ezelőtti budapesti találkozóján a magyar újságíróknak is beszélt erről az Állami Opera képviselője -, legutóbb februárban tiltakozott az intézmény. Akkor honlapjukon a hagyomány mellett a sokszínűséget, a versenyben rejlő művészi fejlődést hozták fel érvként a megmaradás mellett. Most azonban úgy tűnik, újabb, jóval egzaktabb indokkal tudják a kormányzatnak bizonyítani, szükség van rájuk: két új szponzornak, a Jaguarnak és a Hiltonnak köszönhetően az Állami Opera költségvetése - a 4,8 milliós állami támogatás mellett - stabilizálódott.

A Prágai Állami Opera legközelebbi premierje a Lammermoori Lucia 2004-es, Anton Nekovar rendezte előadásának felújítása, a május 26-i Trubadúr-bemutató pedig "eredeti" bemutató lesz, amelyet Lubor Cukr állít színpadra Jan Latham-Koenig vezényletével.