Megosztva nyerte a Kelemen Kvartett a kínai zenei versenyt

Zene

 

(MTI) - Wolfgang Böttcher, a zsűri német elnöke méltatta a zenei esemény 13 résztvevőjének kiemelkedő teljesítményét. Különösen megragadó volt az utolsó fordulóban játszott Beethoven művek színvonala: "Szó szerint szívet szorongató volt - és ez sokat mond annak az esetében, aki már sok zenét hallgatott élete során" - mondta a 75 esztendős berlini csellista és zenészprofesszor.

 
A zsűriben sok ismert muzsikus foglalt helyet, több hegedűművész, mint például Amuel Askenazi Izraelből, az osztrák Hatto Beyerle, a kínai Ting Cse-no és a francia csellóművész, Jean Marie Gamard.
 
Érdekesség, hogy az első helyen végzett mindkét vonósnégyes két esztendeje alakult. A magyar együttest Kelemen Barnabás és felesége, Kokas Katalin alapította utóbbi húgával, a csellista Dórával és a trióhoz csatlakozott zeneakadémiai növendékük, Homoki Gábor.
 
A francia együttes tagjai: Charlotte Juillard, Pauline Fritsch, Sarah Chenaf és Juliette Salmona. A zenei verseny harmadik díját a spanyol Cuarteto Quiroga nyerte.