Megújult az Operaház honlapja

Zene

A XXI. század követelményeinek megfelelően az új honlap - természetesen a régi címen - videóanyagok megjelenítésére is alkalmas, valamint jóval hangsúlyosabb szerephez jutnak a képek, a határozott, nagyvonalú grafikai megoldások. A főoldalon, valamint az egyes híroldalak felső részén található, nagyméretű videófelületen az Operaház produkcióinak részletei, előzetesei, a rendezvények és események kedvcsináló rövidfilmjei láthatók - az opera, a balett és a koncert hangulata csak élő, mozgó és zenélő felületen adható vissza igazán. A honlap emellett számos mozgó banner megjelenítésére alkalmas, ezek többnyire az egyes produkciókat népszerűsítik, és egyedi arculattal rendelkező ún. microsite-okra navigálják az érdeklődőket. A struktúra kialakításakor lényeges szempont volt, hogy a honlap az eddigieknél több friss hírrel, információval szolgáljon az érdeklődőknek.

Az évad programjai a honlap bal oldalán található havi táblázatban könnyen kereshetők, a hónapra vagy konkrét dátumra kattintva. Az egész hónap műsora egyben, a bal felső menüsorban, a Műsorra kattintva listázható. Aki műfaji bontásban szeretné látni a programot, sőt a híreket is, könnyen megteheti a honlap felső hármas menüsorából választva (Opera/Balett/Koncert). Ez azért is fontos, mert így az Operaház honlapján méltó, külön helyet kapnak a Magyar Nemzeti Balett produkciói, mesterkurzusai és turnéi is. A Társulat menüpont alatt az Operaház művészeiről, valamint a menedzsment tagjairól kap információkat az olvasó. A honlapon való könnyebb eligazodást a szabadszavas kereső, a külföldi látogatók tájékozódását az angol verzió segíti. A látogatók természetesen az új honlapon is megtalálják az eddig használt és kedvelt információkat, szolgáltatásokat (ifjúsági programok, virtuális túra, jegyinformáció, rendezvények stb.).

A honlap grafikai kivitelezése illeszkedik az Operaház egy évvel ezelőtt kialakított új, a plakátokon, molinókon, és minden egyéb, a nagyközönség által látott felületen tükröződő arculatához. A színvilág: a szürke és egyéb árnyalatai, fekete, fehér és piros. Ezen kívül az egyes produkciók, illetve a hírek címei más-más színekkel jelzik a műfajt: az operát zölddel, a balettet sárgával, a koncertet kékkel. A betűk nagyságának megtervezésekor fontos szempont volt, hogy a gyengén látók, valamint az apró betűket nehezebben olvasó idősebb operalátogatók is könnyen olvasható, átlátható felületen tájékozódhassanak az Operaház műsoráról, híreiről. A honlap grafikai tervezője Vargha Balázs (Stalker Studio).