Megvan a legjobb jazz combo

Zene

Tizenegy formáció jutott be a verseny döntőjébe, ahol László Attila elnöklete mellett Berkes Balázs, Zsoldos Béla és Nagy János zsűrizett. A kétszázezer forintos fődíjat a Fenyvesi Márton Trió vihette el, Ávéd János együttese a második díjjal és százötvenezer forinttal lett gazdagabb, míg az Oláh Dezső Quartet a százezer forintos harmadik díjat kapta. További jutalmakat is kiosztottak, 50-50 ezer forint illette a legjobb szólistát, Oláh Dezsőt, a legjobb zeneszerzőt, Fenyvesi Mártont, és a legjobb combo hangszerelőt, Kinczel Dánielt.