 |
| Vezényel: Vashegyi György |
Étienne-Nicolas Méhul, a zenetörténetben elsőként romantikusnak nevezett komponista kora ifjúságától írt hangszeres és vokális darabokat, ám első sikere 1790-ig, az Opéra Comique-ban bemutatott Euphrosine et Coradin című vígoperájáig váratott magára. A glucki operareformot folytató, Webernek, Berlioznak, de még Wagnernek is utat mutató muzsikus, Cherubini barátja és egyben riválisa negyvennél is több színpadi művet hagyott az utókornak.
A számos zeneszerző által megzenésített Metastasio-librettón (Adriano in Siria) alapuló Hadrianus-szövegkönyv a 18. századi operák megszokott dramaturgiája szerint alakul. A diadalmas hadvezér, Róma császára (Adrien) beleszeret a legyőzött király foglyul ejtett lányába (Émiréne) és félredobva korábbi menyasszonyát, Sabine-t, mindent elkövet a szépséges királylány szerelméért. A háttérben harci cselekmények zajlanak, menekülés, könyörgés, önfeláldozás, és a műfaji hagyományoknak megfelelően a fordulatokban gazdag mű végén a főhős mindenkinek megbocsát. És bár tárgyát tekintve a mű minden ízében a 18. századhoz kapcsolódik, a szokatlan és expresszív hangszerelési effektusok, a merész és erőteljes disszonanciák, valamint a szélsőséges lelkiállapotok hangsúlyos ábrázolása már egy ízig-vérig romantikus korszak alkotásává teszik Méhul méltatlanul elfeledett operáját.
