Menahem Pressler az ICMA életműdíjasa

Zene

 

"Több mint 500 CD- és DVD-produkció közül, a legszigorúbb szakmai kritériumok figyelembe vételével választottuk ki a győzteseket" - mondta Remy Franck, a zsűri elnöke. "A hanglemezipar válságáért is felelős kommercializálódás teljesen hidegen hagy minket: kizárólag a művészi és hangfelvételi minőséget vizsgáljuk. Ez a szakmaiság az alapja annak a várakozásunknak, hogy az ICMA három-öt év alatt a világ egyik legmagasabb presztízsű, érdekcsoportoktól független zenei elismerésévé váljon" - tette hozzá a luxemburgi Pizzicato magazin főszerkesztője.

Az életműdíjat idén Menahem Pressler zongoraművész, a világhírű Beaux Arts Trio alapítója veheti át a finnországi Tamperében. Az év művésze Esa Pekka Salonen finn karmester-zeneszerző; az év fiatal művésze David Kadouch francia zongorista lett. Az év hanglemezkiadójának a brit Chandos Recordst, klasszikus zenei honlapjának pedig a Berlini Filharmonikusok nagyszabású vállalkozását, a Digitális Koncerttermet választották. Az év legkülönlegesebb teljesítménye, a Jean Sibelius műveiből készült összkiadás a svéd BIS kiadó nevéhez fűződik. Az év hanglemeze René Jacobs vezényletével A varázsfuvola, a Mozart-felvétel az opera kategória győztese is.

Külön kategóriát képviselnek a DVD-k. Wagner A Nibelung gyűrűje tetralógiája nyerte el a zsűri tetszését, a felvétel a valenciai Reina Sofia Koncertközpontban Zubin Mehta vezényletével készült, rendező: a La Fura dels Baus társulat. A dokumentumok között Christopher Nupen két munkája nyert: Csajkovszkij asszonyai és Sors.

A tizenkét tagú nemzetközi zsűriben a kelet-közép-európai régiót Retkes Attila, a Gramofon című szaklap alapítója és felelős kiadója képviseli.