Menesztik a pécsi operatagozat vezetőjét

Zene

Somos János Csaba

A zeneigazgató a társulat jövőjével kapcsolatban beszélgetett a teátrum igazgatójával, aki azt mondta: bár a tagozatból senkit sem bocsát el, zeneigazgatóként augusztus elsejétől, anyagi okok miatt nem tart igényt Somos János Csaba munkájára. A direktor felajánlotta, hogy a következő idényben még dirigálhatja a közönség és a kritikusok országos elismerését is kiváltott Traviata című darabot, de nem tudja, elvállalja-e a megbízást.

A zeneigazgató arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy menesztése összefügg-e azzal, hogy a napokban a sajtóhoz fordult a tagozat tervezett megszüntetése ügyében. Somos János Csaba még február 22-én arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a baranyai megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése a megszorító intézkedések részeként a színház alapító okiratának módosítására készül, ez egyben a 47 éves operatagozat működésének végét jelenti.

A kérdés azóta lekerült a napirendről és Tasnádi Péter polgármester bejelentette: a tagozatot nem szüntetik meg.

Pécsi Nemzeti Színház

A zeneigazgató akkor a tervezett lépéssel kapcsolatban közölte, vidéken mindössze négy színház működtet operatagozatot, véleménye szerint bármelyik ellehetetlenítése katasztrofális kulturális következményekkel járhat az adott régió, és az ország egészére nézve. Úgy vélte, Pécs esetében a lépés ronthat a város nemzetközi megítélésén is, hiszen a baranyai megyeszékhely 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa lesz.
A tagozat megszüntetése "olyan szégyen lenne, amit a város nem engedhet meg magának, és ebből egyenesen következik, hogy le kellene mondania a megtisztelő kulturális fővárosi címről. A pécsi operajátszás önmagában olyan érték, melyet őrizni, ápolni kötelességünk. Az eltelt mintegy fél évszázad alatt a város felejthetetlen előadásokkal gazdagodott, a tagozat az egész dél-dunántúli régió számára tette elérhetővé az operát." - közölte a zeneigazgató.

A pécsi önkormányzat közelmúltban elfogadott büdzséjében költségtakarékossági okokból az idén négyszáz, ebből száz kulturális intézményi állás megszüntetése szerepel.

A megszorítások a legjobban a színházat érintik. Ott huszonhat álláshely szűnne meg, de elbocsátások várhatóak még a Pannon Filharmonikusoknál, a Bóbita Bábszínháznál, a Pécsi Horvát Színháznál, a Pécsi Ifjúsági Központnál és a városi könyvtárnál is.