Mi a zene nevű vallás hívei vagyunk

Zene

Az NFZ és Kocsis Zoltán

Kovács Géza kiemelte: a zenekarnak, az énekkarnak és a kottatárnak kevesebb pénze van, mint 2001-ben, de "ha kevés is a pénz, mindig lehet finomat főzni." Az NFZ a csökkenő állami támogatás és a szűkülő koncertbevételi lehetőségek ellnére is októberben három jótékonysági koncertet ad, ők a legtöbbet vidékre járó együttes, hiszen évente 30-35 alkalommal adnak hangversenyt kisebb és nagyobb vidéki városokban, és külföldön is turnéznak. A pénziány - mint fogalmazott - nem érintheti a közönséget és az együttesek művészeit.

Kocsis Zoltán főzeneigazgató a 2007/2008-as szezon műsorösszeállításáról beszélt, amelynél sajnos figyelembe kellett venni az anyagi tényezőket is, ezért tűztek műsorukra több kamaraegyüttesre írott művet és kevesebb gigantomán alkotást - bár a Nemzeti Hangversenyterem lehetővé tenné ezek bemutatását. A műsorkínálatból külön kiemelte a szeptember 25-i évadnyitó koncertjükön elhangzó Bartók II. szvitjét, amely "bár stilárisan fejletlenebb, de előremutatóbb kompozíciója Bartóknak. Bartók ettől a műtől kezdve lett Bartók." Kiemlete továbbá Mahler VIII. szimfóniáját és az eredeti, teljes hosszúságban elhangzó Diótörő előadást, amelyet a Budapesti Bábszínház művészeivel mutatnak be decemberben. A műsor összeállításánál mindegyik stíluskörből válogattak, de mint mondta, számukra ez kötelező irányelv.

Hollós Máté, a Hungaroton Records klasszikus-zenei igazgatója bemutatta a Bartók-összkiadás második darabját, amelyen régi és új felvételek egyaránt szerepelnek. Az új felvétel, a fiatalkori, op. posth. hegedűverseny - amelynek szólóját Kelemen Barnabás játssza - super audio minőségben készült, de a régi, 20 évvel ezelőtt, normál hangminőségben készült anyagokat (Rhapsody, op. 1, Scherzo, op. 2 - Kocsis Zoltán szólójával) is igyekeztek hozzáigazítani az új technikákhoz, az új hangzáshoz.

"Glenn Gould álma megvalósult." - mondta Kocsis Zoltán, hiszen ma már a szobánkban ülve élőben is meghallgathatunk koncerteket a világ bármely táján, az internet segítségével. A ClassicLive zenei szolgáltatásról, amely Finnországból indult és amelyhez az NFZ elsőként csatlakozott, a két finn vendég, a Lahti Szimfonikus Zenekar és a Saltarello Ltd. igazgatója tartott prezentációt.

A www.classiclive.com oldalon a koncerteket élőben lehet követni a világ bármely pontjáról, vagy a következő három hétben bármikor meg lehet nézni - letölteni azonban nem lehetséges. A ClassicLive portálon keresztül korlátlan hozzáférés vásárolható 24 órára, 7, illetve 30 napra - 5, 9, illetve 17 euróért. A hangversenyek kezdési időpontját a greenwichi idő (GMT) szerint adják meg, amely a magyarországi helyi időhöz képest két órával korábbi időt mutat.

A projekt első koncertjére szeptember 6-án került sor, amikor a Lahti Szimfonikus Zenekar és vezető karmestere, Osmo Vänskä, Sibelius Kullervo-szimfóniáját szólaltatta meg. A második hangverseny pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i, évadnyitó koncertje a Művészetek Palotájában, amelyen Kocsis Zoltán Bartók II. szvitjét, Beethoven c-moll zongoraversenyét és Brahms I. szimfóniáját dirigálja - a versenymű szólistája a nagyszerű orosz zongoraművész, Alekszej Vologyin lesz.