Michel Legrand Est
Malek Andrea és a Trió Midnight már több közös koncetet is adott, illetve Oláh Kálmán hangszerelőként is dolgozott az énekesnővel, többek között a Five Season Jazz formáció Meenting Point című lemezén. Legújabb, közös projectükben Oláh Kálmán Michel Legrand slágereit dolgozta fel, melyek olyan híres filmekből valók, mint a Yentl, Cheerbourg-i Esernyők, Egy nyáron át, vagy a Thomas Crown affair.
A Trio Midnight-ban Oláh Kálmán zongorázik, Balázs Elemér dobol, és Egri János nagybőgőzik. Az 1990-ben alakult együttes a mai magyar jazz három jelentős egyéniségét egyesíti. Szinte indulása óta a legjobb fiatal magyar mainstream együttesként ismeri el mind a szakma, mind a közönség. Az együttes az elmúlt 20 év alatt jelentős nemzetközi hírnévre tett szert. Már 1995-ben elsők lettek az egyik legfontosabb európai nemzetközi versenyen, a belgiumi Hoeilaartban, ahol Oláh Kálmán a legjobb szólista díját is megkapta. 2000-ben pedig elnyerték a Magyar Rádió ?eMeRTon? díját az év jazzegyüttese kategóriában.