Minden hegedűs rémálma

Zene

A 26 éves Garrett Nagy-Britannia egyik legígéretesebb előadója, négy éves korában kezdett hegedülni, tíz évvel később pedig már lemezszerződése volt a Deutsche Grammophon lemezkiadónál. Tegnap a londoni Barbican koncerttermében Bruch hegedűversenyét játszotta nagy sikerrel, majd miután betette a tokba hangszerét, megbotlott egy lépcsőn és ráesett. Amikor felnyitotta a tokot, a 290 éves, San Lorenzo nevű Stradivarit darabokban találta.

A hegedűt nyolc hónapon át fogják javítani, de nem valószínű, hogy valaha is úgy szól majd, mint eddig. A felmerült 60000 fontos, azaz több mint 21 millió forintos javítási költség mellett a fiatal művésznek egy új hangszert is találnia kell, amin a következő koncertjeit játszhatja. Február 14-i hangversenyéhez már talált segítséget, Milánóból kap kölcsön egy másik, 1718-ban készült Stradivarit. Akkor egy háromfős biztonsági stáb fogja figyelni minden mozdulatát.