Bánkövi Gyula: Kiáltások
2002-ben kaptam a felkérést a Varsói Ősztől egy kamarazenekari darab megírására. Ebben az alkotói periódusomban igen nagy hatással volt rám Peter Vasks lett zeneszerző zenéje. Szinte reggeltől estig az ő kompozícióit hallgattam. Ezek a művek megerősítették bennem a hitet, hogy a kortárs zenében is lehet "szépen zengő" harmóniákat használni úgy, hogy azok ne keltsék a hallgatóban az avítt vagy épp az őszintétlenség érzését.
A felkérésben csupán annyi korlátozás volt, hogy megnevezte a kamarazenekarban játszó muzsikusok számát (kilenc hegedű, három brácsa, két gordonka és egy nagybőgő). A páratlan számú hangszercsoportok plusz tagját, illetve az egyedül álló bőgőt leválasztottam, és quasi szóló feladatokkal láttam el a hegedű-, brácsa- és nagybőgőjátékost, akik a hangzó tér középpontjába kerültek. A többi vonós hangszerből két mini-zenekart alakítottam, így lehetőségem nyílt azonos akkordok azonos hangszínen történő megszólaltatásának térbeli mozgatásához. A vonós hangszerek mellé két marimbát állítottam, melyek térbeli elhelyezkedésükkel szinte körülölelik a vonósokat.
A Kiáltások című darabom igen gyorsan, mindössze két és fél hét alatt készült el. Ősbemutatója 2002. szeptember 29-én volt a Lengyel Rádió Lutoslawski-termében, ahonnan az Aukso Kamarazenekar játékát Marek Mos irányításával egyenes adásban közvetítették.
(Bánkövi Gyula)
Dubrovay László: Vonósszimfónia
A művet 2005-ben írtam Bartók Béla születésének 125. évfordulójára. Előadható 16-tagú kamarazenekarral vagy nagy vonószenekarral. A három tételes kompozíció nagy erejű tömbhangzásokat, extrém, kiélezett ellentéteket alkalmaz.
Az I. tétel szonátaformájú, erőteljes csúszó tömbhangzásainak és síró flageolet (felhang) motívumainak szembeállítása, küzdelme vezet el a transzcendentális megbékéléshez. A II. tétel hídformájú: A-B-Av-C-Av-Bv-Av. Az égi tisztaságra vágyakozó szólócselló hangja készíti elő a lírai, önfeledten éneklő zenei gondolatot, amely drámai történések után variáltan ismét elhangzik, hogy egy újabb drámai harcot követően a szólócselló hangja, mint egy korálszerű könyörgés juttasson el a zajszerű szertefoszló Semmibe.
A III. tétel rondóformájú scherzo. Játék a tömbökben mozgó táncos zenei elemekkel, azok intonációs átváltozásaival, a II. tétel lírai témájával, ritmusokkal, különböző hangszínekkel, játékmódokkal, dinamikákkal, egyszóval játék a zenei világ megannyi építőkövével.
(Dubrovay László)
Durkó Zsolt: Magyar rapszódia
Durkó Zsolt Magyar rapszódia című művét - két szólóklarinétra és zenekarra - 1965-ben írta; a következő évben a művet a Rádió bemutatta a Rádiózenekar előadásában, Lehel György vezényletével. A szólisták Kovács Béla és Dittrich Tibor voltak. A mű az UNESCO párizsi Tribune Internationalján jelentős nemzetközi sikert aratott, ötödik helyezést ért el, s ezután számos külföldi rádióban elhangzott. A szólóklarinétok hol kontrapunktikus, hol virtuózan egymásnak felelő szólama lényegében kettős-versenymű jellegűvé teszi a művet.
A Magyar rapszódia hét egybekomponált tételből áll, melyek egymásutánja egyben a szonátaforma kontúrját követi. A darab zenei anyagának kiválasztása jellemző a szerzőre, aki a mai és a régi - a többszólamúság kezdeteit idéző - zenei nyelvet egyaránt használja. A mű előszava is erre utal: "Mivel történelmünk során a feltehetően létezett eredeti kódexek túlnyomó része elveszett, így a darab zenei anyaga csak néhány képzeletbeli idézetre támaszkodhat. Ezek sorrendben a következők: Mágikus ének, Kesergő, Canone alla prima, Organum in motu recto, Organum in motu contrario, Csárdás Macabre és ismét Organum in motu recto." A rapszódia cím tehát nem a XIX. századi rapszódiát jelenti ez esetben, hanem sokkal inkább a regölést, énekmondást, a görög rapsodosok énekeit.
(Székely András)
Sugár Rezső: Epilógus
Sugár Rezső 1973 őszén, a Magyar Rádió felkérésére komponálta Epilógus című zenekari művét. A kompozíció rádió-bemutatójára 1974 októberében került sor. Címe nem utal meghatározott, konkrét programra; zenéje mégis mintha virtuális eseménysor konklúziója lenne.
A mű hagyományosnak tekinthető nagyzenekarra készült. A vonósok, fúvósok és ütőhangszerek együttesét itt cseleszta, csembaló és zongora, valamint - három játékos által megszólaltatott - sokszínű ütőhangszeres szólam egészíti ki. Zenéje az előző évek Sugár-kompozícióinak határozottan rajzolódó stílustörekvését folytatja: az intellektuális alkotóelemek itt épp oly fontos szerepet játszanak, mint az emocionális, a hangzás kifejezőerejét sokrétűen alkalmazó zeneszerzői alkotómunka.
A mű zenéjének kompozíciós alapelveként a tágítás és szűkítés konstrukciós gondolata hat. Dallama egyetlen hangból bontakozik ki: melódiája feszültséget teremtő szekundlépések sorából formálódik, amelyet a szólamok kánonszerkesztésű dallamszövete fejleszt tovább. A basszus-szólam ugyanakkor a tiszta kvartot kitöltő, szekundhalmazból formált anyaggal alakítja teljessé a magasabb szólamok zenéjét. Ebből a továbbiakban - egyre táguló hangközök lévén - mind újabb akkordok és dallamok formálódnak. A mű bevezető, expozíciójellegű szakaszához hasonlóan a tágulás-szűkülés elve valósul meg az akkordikus struktúrájú, ritmikus lüktetésű formarészekben is. A zene strukturálisan kötött elemeit gazdagon variálja a hangszerek színeinek sokféle változata. A kompozíció zárószakaszában a nyolcszólamú tükörkánon rákfordításban tér vissza, majd - mintegy az Epilógus csöndes zárszavaként - az alapdallam szólal meg visszaemlékezően és elhalóan.
(Sz. Farkas Márta)
(2007. január 28. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Mini-Fesztivál; Bánkövi Gyula: Kiáltások (magyarországi bemutató); Dubrovay László: Vonós-szimfónia; Durkó Zsolt: Magyar rapszódia; Sugár Rezső: Epilógus; km.: Klenyán Csaba, Rozmán Lajos (klarinét), Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara; vez.: Pál Tamás)
