Minimalista Attila a Kolozsvári Magyar Operában

Zene

    Budapest, 2010. október 27., szerda (MTI) -  
    Csupa energia és döngő kíséret - így jellemzik a zenei szakírók az 1846-ban keletkezett, Attila hun királyt tragikus hősként bemutató operát. A művet most "minimalista" előadásban láthatja a közönség - mondta Selmeczi György szerdán az MTI-nek.
    "Null büdzsés produkciót állítunk ki, mert a színháznál befagyasztottak minden új produkciót. Költségeink a negyvenezer forintot sem érik el, az énekesek fizetését 25 százalékkal csökkentették" - részletezte a karmester-rendező. Hozzátette, hogy a közönséget nem hagyhatják cserben, ezért fekete-fehér színkombinációban minimal art stílusú előadást visznek színre. A történetet egy videoinstalláció színesíti.
    Mint kifejtette, az Attila, Ezio, Odabella és Foresto közötti konfliktusok állnak a középpontban, sűrű szövésű kamaradráma bontakozik ki, semmiképpen sem történelmi revü.
    "Ez a mű alkalmas arra, hogy felkeltse a ma nézőjében az érdeklődést, hiszen a népvándorlás korával kapcsolatban erősen hiányosak az ismereteink" - jegyezte meg a rendező-karmester, aki a darabot majdnem tíz évvel ezelőtt, Verdi halálának 100. évfordulója alkalmából már megrendezte az első Bartók + Verdi Nemzetközi Operafesztiválon. Akkor Náray Tamás egy zárt ruhakollekciót készített az előadáshoz, amelyben a hunok punkként, a rómaiak édeskés kispolgári ízlésű öltözeteken jelentek meg a graffitis falak között.
    A rendező most Attila ellentmondásos személyiségére koncentrál. Mint mondta, nem az ellene összeesküvők sikere, hanem Attila saját döntése, hogy belátja, az ő ideje lejárt, és elfogadja a halált a gyönyörű gyilkostól, Odabellától.
    Selmeczi György szerint pompás énekes teljesítményekre számíthat a közönség, de hangsúlyosak a színészi követelmények is: Attilát Sándor Árpád, Odabellát Kele Brigitta, Eziót Naphegyi Béla, Forestót Pataki Adorján személyesíti meg.
    Most két előadást játszanak, majd tavasszal tér vissza az Attila a repertoárra, és Selmeczi György azt reméli, hogy nyáron bemutathatják Budapesten is.