J mint Judie

Zene

 

Maitinsky Judit, művésznevén Judie Jay, sok mindent csinált már: volt recepciós, programszervező, jelenleg ápolónőnek tanul, de önálló albumával énekesi pályáján új szakaszba lépett. Tinédzserkorában öt évig Kanadában élt családjával, ott tanult meg kiválóan angolul. Hazatérésük után kezdett a zenészek között mozogni, eleinte a Pluto Project, majd a Mantra Porno kérte fel, a Casio Samples-szel, a Beat Dis-szel és a Realistic Crew-val is dolgozott, a szélesebb körű ismertséget pedig 2007-ben Zagar Wings of Love című dala hozta meg számára. Ebben a számban Underground Divas néven egy szólóénekesnőkből álló csapat működött közre: Dagadu Sena (Irie Maffia), Péterfy Bori (Amorf Ördögök), Németh Juci (ex-Anima Sound System), Hódosi Enikő (Neo), Kutzora Edina (Yonderboi) és Judie Jay. Velük azóta is tartja a kapcsolatot, Németh Juci (Nemjuci) dalszövegeit például együtt írják.

'Hosszú ideje érlelődött már bennem egy önálló album elkészítése. Többször is nekivágtam, de valahogy soha nem jött össze, olykor az én hibámból, olykor másokéból, de talán nem is álltam még teljesen készen rá, nem értem meg lelkileg egy olyan lemezre, amire később is büszke lehetek. Most talán sikerült" - nyilatkozta a távirati iroda érdeklődésére. Az új album (Chameleon Records-DDK Records) a  Harmony címet kapta, jelezve, hogy az énekesnő örök harmóniakeresésben van. De ezzel arra is akart utalni, hogy a lemez az elektronikus és a klasszikus zene közötti mezsgyén próbál saját ösvényére rátalálni. Mivel a triphop és a jazz is erősen érezhető a hangszerelésen, utóbbinak leginkább a funky irányzata, ezért nem túlzás azt mondani, hogy Judie Jay szóló bemutatkozása újabb lépés a tökéletes bulizene irányába. A helyszín, ahol a lemez premierje lesz, megfelel a koncertlátogatók és a bulizni akarók igényeinek is. Az A38 hajóra jegyet váltók különjutalomként megkapják a CD-t is. 

Május 12, 21:00, A38
Judie Jay: Harmony - lemezbemutató koncert