Miskolci Nemzetközi Operafesztivál: szűkösebb költségvetés

Zene

(MTI) - A sorozat jövő csütörtökön elkezdődik, de még mindig nem tudjuk, milyen pénzeszközök állnak pontosan rendelkezésünkre. Egyedül a miskolci önkormányzat mintegy 70 millió forintos támogatása biztos, ezért nem szeretnénk kockáztatni a június 19-ig tartó rendezvény sikerét, hitelét - fogalmazott Bátor Tamás fesztiváligazgató.
    

Mint elhangzott, benyújtották a Nemzeti Kulturális Alaphoz a pályázatot, azt viszont még nem tudni, az NKA mekkora összeggel támogatja az idei eseményt. "Ezért átdolgoztuk a kínálatot, hogy minden időben elkészüljön. Sajnos néhány programot le kellett mondani" - tette hozzá az igazgató.
    
A Magyar Állami Operaházban márciusban tartott sajtótájékoztatón meghirdetett programból elmarad négy Verdi-mű, A trubadúr (ez június 10-én lett volna), az Otello (június 12-re tervezték), Az álarcosbál (eredetileg június 15.) és A kalóz (június 18-án mutatták volna be). Emellett elmarad a Zenepalota Ifjú Zenészeinek és Tanárainak dzsesszhangversenye június 11-én, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Egyetem Zenekara és a Bartók Kórus koncertje június 19-én.
    
Bátor Tamás úgy vélte, az operafesztivál ennek ellenére további, a rendezvény kiváló minősítéséhez méltó előadásokra várja a közönséget.
    
A nyitókoncerten az operarajongók számára lesz egy Verdi gálarész, a komolyzene kedvelői pedig filmvetítés formájában számos különlegességet láthatnak majd, egyebek mellett Verdi életéről is bemutatnak egy dokumentumfilmet. Vannak fellépők, akik csökkentett tiszteletdíjért, jelképes összegért vagy ingyen vállalták a szereplést.
    
A hagyományokhoz hűen nemcsak Miskolc lesz operafőváros erre az időszakra, hanem a megyét is bekapcsolják a zene lüktetésébe: érkeznek a fesztiválra kazincbarcikaiak, és különleges helyszínként szolgál az aggteleki Baradla-barlang. A következő évre ismét bejelentkezett Edelény, ahol addigra elkészül a kastély, a felújított impozáns épület kitűnő terepet adhat a következő koncertekhez, előadásokhoz.
    
Seres Ildikó, a kiegészítő programok művészeti vezetője felidézte, hogy tavaly az árvízi helyzet okozott komoly gondot, azt remélték, idén könnyebb lesz, de "nem azt kell várni, hogy elmúljon a vihar, hanem tanuljunk meg táncolni az esőben". A pénzügyi lehetőségekhez képest csodás programot tudtak összeállítani, a programok sorában ott szerepelnek a fiatalok, az ifjú zenészek, táncosok. Operamesékkel készülnek a "fűzfák alatt", emellett nem maradhat el a hagyományos nyitóparádé és az utcatánc sem.
    
Az operafesztivál központi helyszíne a Városház tér és az Erzsébet tér lesz, itt mindenki megtalálhatja a kedvére való programot.