Mit üzenünk önmagunkról a világnak?

Zene


kolozsvari_magyaropera_x.jpg
A kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Állami Magyar Színház épülete

Az operaház a kisebbségi intézmények sorában különleges helyet foglal el.

"A szakma, a világ kíváncsi arra, hogyan játssza a kolozsvári Magyar Opera (a világ egyetlen kisebbségi zenés színháza) a nagysikerű "slágeroperákat", de feltételezem azt is, hogy mindenkit jobban érdekel, miként próbáljuk gazdagítani sajátosságunkkal, másságunkkal az egyetemes operajátszás kincsestárát, mit mondunk, üzenünk önmagunkról a világnak. Nyilvánvaló, hogy az e tájon élő, annyi történelmi fergeteget túlélő alkotóközösség művészi célkitűzései, taktikája, stratégiája sok tekintetben különbözik más operákétól, beleértve az anyaországi inztézményeket is" - írja Dehel Gábor rendező. A kolozsváriak előadásaival szinte évente találkozik a budapesti közönség, s éppen emiatt tartja az OSzMI fontosnak, hogy ezúttal a színház másik oldaláról is megmutatkozhasson, a nézők bepillanthassanak a műhelytitkokba, a tervekbe, nehézségekbe, megtudhassanak néhány fontos részletet a múltról és a jelenről egyaránt.

Akik kalauzolnak: Simon Gábor, az opera igazgatója, aki a nemzetközi karmesterversenyről számol be, Szép Gyula igazgatóhelyettes, aki az opera missziójáról beszél, Laskay Adrienn, a nemrégiben EMKE-díjjal kitünetett karnagy, operatörténész, A kolozsvári Állami Magyar Opera 50 éve című kötet szerzője az intézmény történetéről tart előadást, Selmeczi György zeneszerző pedig az operában játszott kortárs művek, ősbemutatók jelentőségét foglalja össze. Az esemény meghívott beszélgetőtársai lesz két fiatal kolozsvári operakritikus, Csákány Csilla és Fekete Adél.

Az OSzMi Körtermében jelmezkiállítás nyílik a kolozsvári opera jelmeztárából. A különleges darabokat Starmüller Katalin díszlet-jelmeztervező válogatta, s olyan munkafolyamatokkal is megismerkedünk, hogyan készül egy korhű honfoglaláskorabeli sisak. Néhány különleges jelmezt a DívaTrend mutat be. Az Intézet Vetítőjében az egyéni látásmódot képviselő fiatal erdélyi fotografus, Peltán András operafotóiból rendezett kamarakiállítást Selmeczi György zeneszerző nyitja meg.

Az esemény helyszíne: Országos Színháztörténet Múzeum és Intézet (OSzMI), Budapest, Krisztina krt. 57.
Időpont: 2008. május 26., 16:00