Modern Art Orchestra koncertsorozat 2006-2007

Zene

Muzsikusai között kiváló zeneszerzők és hangszerelők találhatók. Az együttes repertoárját csak egyrészről alkotják a muzsikusai által szerzett darabok, legfontosabb céljai közt szerepel, hogy nyitott műhelyként más szerzők szerzeményeit is színpadra állítsa. A zenekar alapítója és művészeti vezetője Fekete-Kovács Kornél korábban a Budapest Jazz Orchestra vezetőjeként is elkötelezettje volt a kortárs magyar jazz és klasszikus zene bemutatásának. Művészeti koncepciója 2005. októberétől ebben az együttesben folytatódik, talán még radikálisabban elkötelezve magát a kreatív avantgarde muzsika irányába. A Modern Art Orchestra a 2006/2007-es évadban új darabok létrejöttét kívánja inspirálni azzal, hogy koncertjein a fiatal tehetséges szerzők új darabjait mutatja be. Emellett természetesen a már korábban született alkotásokat is műsorra tűzi majd, ezzel próbálva népszerűsíteni és a közönséghez eljuttatni korunk aktuális, magyar muzsikáját. Mindezek dokumentálása hasonlóképpen fontos feladat az együttes számára, mint a darabok koncerteken való bemutatása. Mindezek szellemében a zenekar novemberben nyolc koncertből álló koncertsorozatot indít az Aranytíz Művelődési Központban egészen a jövő év júniusáig. Az első koncertre november 24-én, este nyolc órától kerül sor, amelyen Fekete-Kovács Kornél: The Oak And The Bee című balettjének ősbemutatója lesz hallható. December 20-án Fekete-Kovács Kornél és Hegyi György: Karácsonyi Napló című műve csendül fel a zenekar előadásában, Boronyák Gergő közreműködésével. A zenekar tagjai: Fekete-Kovács Kornél (karmester, trombita, szárnykürt, zeneszerző, hangszerelő); Bacsó Kristóf (szaxofon, klarinét, fuvola, zeneszerző, hangszerelő); Mester Dániel, Nagy Attila (szaxofon, klarinét); Zsári Tamás (szaxofon, klarinét, fuvola); Bajusznács Mihály (szaxofon, klarinét, basszusklarinét); Bacsa Zoltán, Gráf Ádám, Varga Gábor (trombita, szárnykürt); Bizják Gábor (kürt); Korb Attila, Barbinek Gábor (harsona); Kasza Nándor (basszusharsona); Kovács Péter (tuba); Oláh Szabolcs (gitár, zeneszerző, hangszerelő); Cseke Gábor (zongora, billentyűs hangszerek, zeneszerző, hangszerelő); Hárs Viktor (basszushangszerek, zeneszerző, hangszerelő); Mohay András (dob). 2006. november 24. 20:00 Aranytíz Művelődési Központ A Modern Art Orchestra koncertje (Jegyár: 1500 Ft, diákoknak 800 Ft) A sorozat következő koncertjei 2006. december 20. 20:00 Km.: a Modern Art Orchestra tagjai, Boronyák Gergő 2006. január Vukán György: Black Advent Km.: a Modern Art Orchestra tagjai, Vukán György, Tóth János, Meláth Andrea 2007. február Hárs Viktor: Szögesdrót Gyermek Km.: a Modern Art Orchestra tagjai, Gereben Zita, Hárs Adél 2007. március Oláh Szabolcs: 53rd Street Spider (ősbemutató) Km.: a Modern Art Orchestra tagjai 2007. április Bacsó Kristóf: Our little Odusseia (ősbemutató) Km.: a Modern Art Orchestra tagjai 2007. május Zakar Zoltán: A sziget meséi Km.: a Modern Art Orchestra tagjai, Zakar Zoltán 2007. június Fekete-Kovács Kornél: Dedications Km.: a Modern Art Orchestra tagjai