A Modern Art Orchestra koncertje Fekete-Kovács Kornéllal

Zene

(MTI) - A külön erre az alkalomra kibővített együttes repertoárjából két zenekari darab hangzik el: Oláh Kálmán Concerto for Jazz Orchestra című műve és a Fekete-Kovács Kornél által komponált The Oak and the Bee című darab - tájékoztatott az esemény szervezője, a Hagyma Produkció. A koncert vendégszólistája Oláh Kálmán (zongora), Zsoldos Béla (ütőhangszerek) és Dés András (ütőhangszerek).
A csaknem 20 tagból álló együttest Kovács László, a Miskolci Szimfonikusok igazgatója, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első karmestere vezényli, aki olyan jónak tartja Oláh Kálmán kompozícióját, hogy korábban már fölkérte a szerzőt a mű szimfonikus változatának elkészítésére; a darabot a miskolci zenekarral többször is eljátszották. 
 
Oláh Kálmán egyike lesz azoknak a zenészeknek, akik a közelmúltban elhunyt Michael Brecker, Tony Lakatos egykori barátjának január 19-i (19.30 MÜPA) nagyszabású emlékkoncertjére a tenoros legenda szerzeményeiből  hangszereléseket készít.
 
A január 31-i koncerten a darab bigband változata hangzik el. Fekete-Kovács Kornél The Oak and the Bee című alkotása - számos bigbandre írt kompozíció után - egyike az első daraboknak, amelyek ugyancsak a kortárs klasszikus zene és a dzsessz fúziójának létjogosultságát hivatottak alátámasztani. A darabot 2006-ban mutatták be a Művészetek Palotájában, azóta több alkalommal is műsorra tűzte a zenekar.