MOMJazz

Zene

A Bacsó Kristóf Quartett alapítója Bacsó Kristóf 1976-ban született Budapesten. Szaxofontanulmányait Lakatos "Ablakos" Dezső és Borbély Mihály irányításával kezdte 1989-ben. Miután a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanszékén diplomázott, a Conservatoire de Paris-ban és a bostoni Berklee College of Music-on folytatta tanulmányait; tanárai többek között Francois Jeanneau, Joe Lovano, George Garzone, Hal Crook és Bill Pierce voltak. Első helyezést ért el a Magyar Rádió fiatal szaxofonosok számára 1999-ben rendezett tehetségkutató versenyén.

Öt és fél éven át Franciaországban majd az Egyesült Államokban élt és dolgozott, miközben Európa számos országában lépett fel. A legkülönbözőbb stílusú formációkkal játszott, a mainstream jazztől kezdve az etno zenén át, a kortárs zenével bezárólag; többek között Eddy Hendersonnal, John Patituccival, Nico Morellivel, Giovanni Mirabassival és a nemzetközi Europlane Orchestrával.

Bacsó Kristóf

Gadó Gáborral a 1990-es évek végétől dolgozik együtt; közreműködött a Modern Dances című lemezén; szólistaként részt vett Winand Gábor Agent Spirituel és Different Garden című lemezein. Szólistaként közreműködik Oláh Kálmán Concerto for Symphonic Orchestra and Jazz Band című darabjában, illetve tagja az Oláh Kálman Sextettnek. Dolgozik a Modern Art Orchestrával, nemcsak szólistaként, hanem hangszerelőként és zeneszerzőként. 2006-ban második helyezést ért el a Magyar Jazzszövetség big-band hangszerelési versenyén. Az Egressy Béni Zenei Középiskola Jazztanszékének szaxofon tanára és művészeti vezetője.

Bacsó Kristóf 4 nevű quartetjét 2003-ban alapította, 2007 nyarától Bacsó Kristóf Quartet néven jegyzik. Zenész társai a fiatal magyar jazzgeneráció markánsan meghatározó művészei: Kristóf oldalán Fekete-Kovács Kornél trombitál, Szandai Mátyás bőgőzik, Mohay András dobol. Az együttes saját kompozícióit adja elő, s számos magyar fesztiválszereplés mellett meghívást kapott az olaszországi Udine Jazz Fesztiválra is.

A Babos Projekt Specialt Babos Gyula, a hazai jazzélet legismertebb gitárosa hozta létre. Zenei karrierjének talán legismertebb kezdeti állomásai a Rákfogó és a Saturnus együttesek voltak. 1966-ban a Magyar Rádió jazz versenyén első helyezést ért el. 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola tanára.

Babos Gyula

A '90-es évek elején néhány legendás koncertfellépés következett, először a Petőfi Csarnokban Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, majd ötvenezer ember előtt Frank Zappával, később James Moody, illetve Tony Scott, továbbbá Szabó Gábor voltak partnerei.

A Sham című hanglemez felvétele alkalmával a kor legjobb hazai jazz-zenészei gyűltek össze. A lemez címében is utalt a már régóta külföldön élő, rendkívül népszerű Jinda György zenei világára. 1994-ben aztán megjelent a gitáros egyik legjobb jazz albuma, a Blue Victory (1996), amelynek szereplői az említett PeCsa koncerten már játszottak együtt. A lemez 12 országban jelent meg.

1997-ben alakult meg a Babos Project Romani, amely együttes számos hazai és külföldi fesztiválon aratott sikert az elmúlt években. A Project felvétele Egyszer volt... címmel 1998-ban jelent meg. 1998-ban Take Fourral (Pege/Tomsics/Kőszegi) három lemezt készítettek. 2001-ben a legendás Herbie Mannel készített felvételt. A világhírű ütőhangszeres művésszel, Trilok Gurtuval közös koncertje Hetvenöt perc címmel 2004-ben jelent meg. 2005-ben új felállásban, Babos Project Special névvel léptek a közönség elé, legújabb lemezüket ebben a felállásban jelentették meg Variáció címmel 2006 őszén.

2007. november 22. 19:00 XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata Művelődési Központ (Budapest) - A Szabó Dániel Trió és a Babos Projekt Special koncertje; km.: Szabó Dániel (zongora), Szandai Mátyás (nagybőgő), Mohay András (dob); Babos Gyula (gitár), Veres Mónika (ének), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora), Hárs Viktor (nagybőgő, basszusgitár), Balogh László (dob)