Kedves Kollégák, Színházszerető Barátaim!
Most megtörtént és megtörtént már tavaly is; de ha most másodszor, akkor nyilván végleg. Itt van, erre vártunk évtizedek óta. Létrejött hazánkban az a színházi előadás, amely világszenzáció, amelynél nem lehet patikamérlegen méricskélni, hogy 'ez a színpadkép így', meg hogy 'az az alakítás úgy, hogy 'a rendezői- díszlettervezői, jelmeztervezői, dramaturgi, stb. stb. koncepció, hajaj!', hanem egyszerűen így van rendben, így ÉRTÉK, ahogy van. Elsöprő erejű érv arra, hogy nincs ilyen színház és olyan színház, műfaj és/vagy játszóhely szerinti felosztás. És zárójelbe tehetjük "az állandó társulat, vagy az alkalmilag összeállt csapat a jobb?"-vitát, csakúgy, mint a repertoár színház versus befogadó színház konfliktust is.
Amit tavaly és most láttunk a Millenárison, az az írott és szóbeli kritikákban a szakma és a közönség egyöntetű lelkesedésével találkozott. Csak éppen ettől még nem történt semmi annak érdekében, hogy ez a kétségtelen érték bárhol is műsoron maradjon. Hogy minél többen éljék át az igazi ünnepet, a csodát, amelyet a színház teremt meg. Van Arisztotelésznek egy elhíresült, nyakra-főre használt, ám tartalommal - számomra legalábbis - soha meg nem töltött kifejezése, a katharszisz. A szerző szerint a színház célja, hogy az előadás során szerzett élmény a nézőben részvétet és félelmet keltsen, majd e két érzésnek rögvest békévé is kell oldódnia. Fából vaskarika, gondoltam mindig is, hogyan lehetne egyszerre félni is, meg nem is, részvétet érezni, meg nem is. Most már tudom. A Mozart-maraton óta tudom. Bocsánat, Mester, igaza volt. Van katharszisz. Úgyhogy lépni kell, egyszerűen azért, mert ÉRTÉK született. Ennek az előadásnak lennie kell, hogy hasson a magyar színházi szemléletre, hogy lássuk és érezzük, hogy van ilyen színház; meg egyáltalán: hogy közönség elé kerüljön.
(foto: poszt.hu)" width="0200" class="fidelio_kep" />
Egy normális színházi struktúrával rendelkező országban a Mozart-maratonért sorba állnának a színházak, hogy befogadhassák - mint ez történik egy Mnouchkine-, vagy Brook-előadással -, de most még csak nem is ezen kellene keseregni. Illetve dehogynem; és éppenséggel Kovalik Balázs műve ürügyén (is) lenne hozzáfűznivalóm a reánk oly jellemző impotenciával csordogáló struktúra-vitához, de most van sürgetőbb feladat. Úgyhogy nem érdekel, miért nem tud a jelenlegi struktúrában helyet találni magának ez az előadás - majd később érdekelni fog -, s az sem, miért nem tett senki lépéseket az előadás megmentésére - persze ez is érdekelni fog majd. Később. De most lépni kellene.
Úgyhogy én a magam részéről a mai napon "Mozart-maraton, avagy ne várjunk Godot-ra" jeligével bankszámlát nyitottam 10.000 jó magyar forinttal abból a célból, hogy az előadás megmaradásáért, újra és újra történő eljátszásáért mozgalom induljon. Csatlakozhat hozzá - hogy is szokták ezt mondani? - minden magánszemély, kis-, közepes és nagy vállalkozás, aki vagy ami fontosnak tartja a magyar színház ügyét. A majdan összegyűlő pénzt az a színház kapja, amelyik az alkotókkal való együttműködés keretében műsorára tűzi, befogadja a Mozart-maratont. Csak jelzem, hogy a Zsámbéki Színházi Bázis már ezen a nyáron megtenné! Ha valakinek jobb ötlete van, mit lehetne hic et nunc a cél érdekében tenni, kérem, szóljon! Ha pedig esetleg senki nem csatlakozik kezdeményezésemhez, akkor ezt a 10.000 forintot én örökre ott hagyom a számlán, mementóként...
A bankszámla adatai: MKB Bank Budapest V. Váci u. 38. "Mozart- maraton, avagy ne várjunk Godot-ra!" Számlaszám: 10300002 50315199 49010038
Barátsággal
Karsai György
Budapest, 2007. április 2.
