Mozizz a Berlini Filharmonikusokkal!

Zene


images_45eaa6edeef24a268d67ce92880cd663.jpg
Sir Simon Rattle

Az internet meghódítása után most a filmszínházakra vetette ki hálóját a nagymúltú zenekar menedzsmentje. A Filharmonikusok új intendánsa ősztől Martin Hoffman, neves televíziós rendező lesz, aki bejelentette, hogy a szezonnyitó augusztus 27-i koncertet 32 mozi fogja élőben közvetíteni Németországban, és ezen felül Hamburgban, Drezdában, Kölnben, Düsseldorfban hatalmas szabadtéri kivetítőkön is látható lesz majd a hangverseny.

A zenekar koncertjei az elmúlt évben már az interneten is követhetőek voltak, a legszélesebb körű közönség elérése végett. Az akció sikeresnek mondható, mivel a digitális koncertterembe korlátlan számú néző fér be és a jegyeket, bérleteket is olcsóbban vehetik meg a széles sávval rendelkező zenerajongók. A statisztikák is biztatóak, mivel az internetes előadások tavaly januári indulása óta több mint húszezer zenerajongó élt az online lehetőséggel és több mint három ezren vásároltak internetes bérletet.

Az internetezők felé való nyitásnak a zenei igazgató, a brit karnagy, Sir Simon Rattle adott zöld lámpát, aki viszont a zenekartól kapott szabad utat újabb hat évnyi munkára. A 2010/11-es szezon középpontjában Gustav Mahler szimfóniái állnak, de a legnagyobb dobás Richard Strauss Salome című egyfelvonásos operájának bemutatása lesz. Ezzel a művel debütálnak majd a berliniek Salzburgban, az ünnepi játékokon is.