Mozsár István a Magyar Állami Operaház ügyvezető igazgatója

Zene

A tekintélyes európai cégek vezető pozícióiban tapasztalatot szerzett Mozsár Istvánt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jóváhagyásával Horváth Ádám, az Operaház miniszteri biztosa kérte fel a poszt betöltésére. Megbízatása az ügyvezető igazgatói posztra kiírt pályázat eredményes lezárásáig, legfeljebb 2011. június 30-ig szól.

Az Operaház közleménye szerint Mozsár István a felkérés elfogadásakor úgy fogalmazott: szigorú lesz a hátország működtetésével kapcsolatban, hogy az intézmény szabad lehessen művészi téren. A 46 éves mérnök-menedzser csaknem két évtizedig olyan világmárkáknál dolgozott vezetőként, és vett részt azok magyarországi felépítésében, mint a BMW vagy az Ikea. Tulajdonosként és befektetőként pedig a luxusingatlanokat forgalmazó Engel & Völkers, a Vapiano étteremlánc vagy a Carion-csoport - sikerre vitelében vállalt szerepet.

"Az Operaház hátországának irányítása ezért olyan kihívás a számomra, mint egy jutalomjáték a színésznek. Mindent bele akarok adni: az operaház sikere számomra személyes ügy" - idézi a közlemény az új ügyvezető igazgatót. Mozsár István ígérete szerint profiként igyekszik majd tenni a dolgát, olyan szakemberként, aki az operabarát énjét otthon hagyja, s aki a művészeti munkába még kollegiális kávézás közben sem szól bele. "Szigorú leszek a magam területén, hogy a művészek szabadok lehessenek a magukén" - hangsúlyozta az új ügyvezető.