Művészetek Palotája: a sikeres első év után jövőre újabb neves előadók érkeznek

Zene

(MTI) - Kiss Imre vezérigazgató tizenegy hónappal az első próbakoncert és kilenc hónappal a nyitás után úgy fogalmazott: a kezdeti nehézségek elmúltak, korábbi borúlátása már a múlté, "a kitűnő szakemberek sokaságával nyertek csatát". Mint kifejtette: úgy igyekeznek megvalósítani a produkciókat, hogy büszke lehessen az egész ország; szerinte az országimázs építésében kiemelt szerepe van ennek a nagy nemzetközi elismertségű kulturális központnak.

A Lágymányosi híd lábánál, a Nemzeti Színház szomszédságában álló komplexum - a 31 milliárd forintból megvalósult létesítmény idén márciusban nyitotta meg kapuit - sikeresen zárta működése első évét; 471 nyilvános kulturális rendezvényt, közöttük 173 komolyzenei programot rendeztek. A Nemzeti Hangversenyterem, a tömb legimpozánsabb terme olyan világnagyságokat látott vendégül, mint Joshua Bell és Pierre Boulez, Kobayashi Ken-Ichiro, Zubin Mehta és a King Singers - olvasható az intézmény sajtóközleményében.

Az egyszerre hagyományőrző és kísérletező szerepet felvállaló kulturális centrumban a legkülönfélébb produkciókat mutatták be a klasszikus zene, az opera, a tánc, a dzsessz, a világzene, valamint az igényes pop és a képzőművészet területén. A komolyzenei koncertek mellett 29 világzenei, 33 könnyűzenei és 20 jazz koncertet rendeztek, az épület nyolc fesztiválnak adott otthont.

A Művészetek Palotájában 2006-ban 107 saját rendezésű komolyzenei hangversenyre lehet majd jegyet váltani, csaknem 40 gyermekprogram várja a családokat, és több mint 60 világzenei és jazz estet szerveznek. A táncművészet rajongói 150 programot látogathatnak.

A Symphonia Hungarorum - Magyar Szimfonikus Körkép 2006 című hangversenysorozatban fellép a többi között a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, hallani lehet majd a Nemzeti Filharmonikusokat és a pécsi Pannon Filharmonikusokat.

A Hétfő esti jazz című sorozatban legendás magyar muzsikusok - így Pege Aladár, Borbély Mihály, Vukán György, Balázs Elemér - lépnek fel.

A Mozart-jubileum alkalmából többször műsorra tűzik a Don Giovanni című operát, de hallható lesz a Figaro házassága és A varázsfuvola is.

Egyedülálló vállalkozást kezdenek a hagyományteremtő nyári Wagner-fesztivállal: a tervek szerint minden évben, a Budapesti Wagner-napokon a névadó művei hangzanak fel a koncertteremben; 2006-ban a Parsifal lesz műsoron - tájékoztatott Fischer Ádám, a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarának zeneigazgatója.

A világzene köré szerveződő koncerteken, amelyek kezdettől fogva a legsikeresebb rendezvények, a műfaj magyar és külföldi sztárjai jövőre is megfordulnak az intézményben: fellép például a Balanescu Quartet, Lajkó Félix és zenekara, valamint a Palya Bea Quintet.

Fassang László orgonaművész, szaktanácsadó a keddi sajtótájékoztatón elmondta: a hangversenyteremben épülő világszínvonalú orgonát - amelyet nemzetközi szakértők különleges, inspiráló hangzású hangszernek tartanak - májusban veheti birtokba a közönség.