Művészetek vörldje és dzsessze 2010

Zene

Két kitüntett helyszín várja az improvizatív műfajok híveit. Az egész völgy egyik legígéretesebb kezdeményezése a kapcsolatteremető képességéről és közvetlenségéről ismert énekesnő, Palya Bea programsorozata Kapolcson, Palya-udvar néven. Állandó napirend szerint zajlanak az események a reggeli tornától az esti tóksóig, rengeteg érdekes vendéggel a társművészetek területeiről. De azok sem maradnak hoppon, akik Bea legújabb lemezének, az Én leszek a játékszerednek a bemutatójára kiváncsiak, ráadásul az udvarban zajlik ennek nyilvános főpróbája is.

timries_by_payvand_com.jpg
Tim Ries

A jazz programokat Kiss Zoltán 'Hagyma" ültette a dörögdi Klastrom-színpadra, 23-a és 27-e között két esti koncert lesz minden nap. Rögtön az elsőn, Kaltenecker Zsolt Hammond-produkciója után Lakatos Tony lesz Vukán György C.A. triójának vendége. Ritkán hallható felállás a vasárnapi második együttes, amit Babos Gyula neve fémjelez, ugyanis kollégája (a Jazz Tanszéken) László Attila, és tanítványa, Balogh Roland révén három gitáros szerepel benne.A budapesti Take 5-ban és több magyarországi helyszínen is tanúja lehetett a közönség idén, hogy Oláh Kálmán és a Rolling Stones legfontosabb stúdiózenésze az utóbbi években, Tim Ries amerikai szaxofonos milyen jól megértik egymást. A Klastrom-pódium keddi zárónapján Kálmán triójával megint őket lehet hallani. Előzenekaruk a frivol és bájos Mrs Colombo.

A vigándpetendi Tókert színpadon is felbukkannak jazz, blues és swing zenekarok (Swing Air, SKoLin Trió, Escargoz, stb.) David Yengibarjan, illetve Borbély Mihály és Farkas Zoltán 'Batyu" az öcsi templomban lépnek fel, a falu kőfejtőjében pedig a Tariqa játszik marokkói alapon világzenét.

Részletek honlapunk megújult programkeresőjében és a FidelioEst különszámában.