 |
| Moszkvai nosztalgia |
(MTI) - A szerdán és csütörtökön bemutatott mű elsősorban Nagy Katalin cárnő, az asszony életét, szerelmeit mutatja be, minden más csak háttér. A zeneszerző, David Tuhmanov azt mondta, művével vissza akarta hozni az operába a dallamot, amely érzése szerint a XX. században kicsit kiveszett belőle, és nyílt operát akart alkotni.
És valóban: a történet egyszerű, mindenki számára érthető, a zene világos és sok helyütt fülbemászó. Tuhmanov könnyedén, biztos tehetséggel keveri lenyűgöző koktéllá az orosz klasszikusok és az olasz nagyopera hagyományait, az orosz népzenét, az ortodox egyházi zene, de még az operett bizonyos elemeit is, és némely dallamot bizonyosan hamarosan dúdolni fog az utca embere.
Tuhmanovot méltó módon követni tudta a rendező, a kosztüm- és a díszlettervező, valamint a koreográfus, akik az opera és a musical, a show elemeit egyesítő, a kettő közötti határon át-átlépő, humorban, sőt, Oroszországban még ma is kissé szokatlan szexuális utalásokban sem szűkölködő, viszont a hamis, patetikus hazafiságot teljességgel nélkülöző fantasztikus látványosságot varázsoltak a színpadra.
Nagy Katalin cárnőt, akinek uralkodása alatt Oroszország nagyhatalommá vált, három énekesnő alakítja, és a történet fő szálát a Patyomkinhoz (Potemkin), Orlovhoz és Zubkovhoz fűződő szerelme alkotja.
A díszlet fő elemei egyértelműen a Téli palotát idézik, 300 gyertya ég rajtuk, és fényüket a tükrök megsokszorozzák. Ezt már csak néhány, néha megjelenő tárgy - díszes bútordarab - egészíti ki, de az orosz cári udvar minden képzeletet felülmúló fényűzését a díszlettel együtt jól érzékeltetik a sok-sok aranyat csillogtató kosztümök.
Akárcsak egy Broadway-shownál, itt is tudni lehet, hogy összesen mintegy 400 kosztüm szerepel az előadáson - csak a cárnő 11 alkalommal vált ruhát -, és minden darab az ismert eredetiek nyomán készült, akárcsak a 150 paróka.
Az énekesek kivétel nélkül remekelnek, és külön meglepetéssel szolgált a közönségnek az ifjú svéd király viszonylag kis szerepét éneklő, fiatal Oleg Rjabec kontratenor. A cárnő előadásán a történéseket a színpad két oldalán hatalmas kivetítőkön is követni lehet. Ezeken az énekesek többnyire premier planban láthatók.
A fináléban a színpadon előbb együtt jelenik meg a fiatal, az ereje teljében lévő és az öreg uralkodónő, majd mintegy teljes életnagyságban begördül a Nagy Katalint ábrázoló, ismert szentpétervári szoborkompozíció talapzata, ahová a főszereplők mellett mintha az idős cárnő lépne fel.
A cárnő zenéjét a fülbemászó, sikeres dalairól ismert David Tuhmanov szerezte, a rendező a miskolci operafesztiválról Magyarországon is ismert Dmitrij Bertman, a megvalósítást a moszkvai Helikon Opera vállalta fel, a karmesteri pultnál a fiatal, tehetséges és sikeres Konsztantyin Csudovszkij állt, aki figyelemre méltó alázattal kísérte az énekeseket.
A hatalmas ráfordítással készült show-t mindössze kétszer adták Szentpéterváron a nyáron, és most a moszkvai közönség is csak két este láthatta, az "elkövetők" szerint azért, mert annyira távol áll az akadémikus művészettől, hogy sehol nem fogadják be, a Helikon Opera színpadára pedig nem fér be.
