Nagydíjat nyert a Cantemus Gyermekkórus

Zene

Az egyik legnagyobb múltú és legszínvonalasabb nemzetközi versenyen a gyermekkari kategória első díja és a legjobb kötelező baszk mű előadásáért járó különdíj mellett a kórusverseny nagydíját is elhódította a nyírségi nagyváros Kodály Zoltán Általános Iskolájának kórusa. Az október 24-én kezdődött és néhány koncerttel még péntekig tartó nemzetközi megmérettetésre Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével egy 45 főből álló csoport utazott ki, amely a kötelező, spanyol nyelvű darabok mellett magyar szerzők műveit adta elő. A spanyolországi versenyen egyébként most először nyertek első díjat a Cantemus legkisebbjei, ez eddig csak testvérkórusaiknak, a Pro Musica Leánykarnak, a Cantemus Vegyeskarnak és a Banchieri Énekegyüttesnek sikerült.

A nagydíjjal a gyermekkar elnyerte a jogot arra, hogy 2011-ben indulhasson a Kórusmuzsika Európa Nagydíjáért folyó versenyen, amelyen az Arezzo, Tolosa, Debrecen, Tours, Várna és Maribor (korábban Gorizia) nemzetközi kórusversenyein nagydíjat nyert kórusok szerepelhetnek. A gyermekkórus a versenyt megelőző napokban öt telt házas, nagysikerű koncertet adott Baszkföld több településén. Kedden Eibar városkában lépnek még pódiumra, majd pénteken hajnalban érkeznek haza Nyíregyházára.