Négy koncert - ötszáz év

Zene

A szeptember 26-i nyitókoncerten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban Beethoven-darabok hangzanak el, a koncert műsorát Kocsis Zoltán javasolta, aki már régóta tervezett kamaraestet a Stradivarin játszó Sergej Krylovval. Kocsis fantáziadús játéka, puritán előadásmódja miatt muzsikál szívesen az orosz származású, Cremonában élő hegedűművésszel, és izgalmas, új koncerthelyszínnek tartja az Uránia Filmszínházat.
 
A moszkvai születésű Sergej Krylov ötévesen kezdett hegedülni, szimfonikus zenekarral tíz esztendősen játszott először. Több zenei versenyen szerzett első díjat, számos lemezfelvételt készített, és olyan együttesekkel lépett már pódiumra, mint a Bécsi Szimfonikusok, az Angol Kamarazenekar, a Camerata Academica Salzburg vagy a Szentpétervári Filharmonikusok. Muzsikus partnerei között pedig megtalálni Vladimir Ashkenazyt, Franz Welser-Möstöt, Msztyiszlav Rosztropovicsot, Jurij Bashmetet és Lilya Zilbersteint is.  

Teljesen más stílusú estet hallhatnak azok, akik jegyet váltanak a Strasbourgi Ütőegyüttes október 8-i estjére, a Thália Színházba. A hangverseny nemcsak az őszi bérletsorozatnak, hanem a Budapesti Őszi Fesztivál programjának is része. A Strasbourgi Ütőegyüttes koncertjeit a hidegfejű racionalitás és az elképesztő energiákat felszabadító, ösztönös muzikalitás feszültsége teszi évtizedek óta felejthetetlenné. Gyökereik a háború utáni avantgárd világába vezetnek, és a társulat progresszív zenei világképe azóta sem változott. Az 1962-ben alapított együttes a magyar Amadinda egyik példaképe. A francia zenekar a világ legismertebb ütőhangszeres együttese, tagjai négyszáz különböző hangszeren játszanak. Rendszeresen komponálnak számukra új műveket, így budapesti fellépésükön három kortárs darab hangzik fel, amelyek közül kettő magyarországi, egy pedig ősbemutató.
 
Belgium EU elnöksége tiszteletére rendezett sorozat keretében érkezik Magyarországra a Capilla Flamenca, amely a Szent István Bazilikában, október 14-én mutatja be a műsorát. Az énekes-hangszeres együttes nevét V. Károly egykori udvari kórusáról kapta. A középkori és kora-reneszánsz zenére specializálták repertoárjukat, elsősorban a németalföldi mesterek műveit adják elő korhű hangszerekkel, autentikus módon. Mostani, budapesti műsoruk címe, a Virágok királynője a korabeli Mária-kultuszra utal, amely egyben a lovagkor nők iránti hódolatát is jelképezte. A koncerten Alexander Agricola (1446-1506) műveiből válogatnak.
 
Az őszi bérlet negyedik, november 3-i záró koncertjén a Művészetek Palotájában a világ egyik vezető kamarazenekara, a Wolfgang Schneiderhan és Rudolf Baumgartner által 1956-ban alapított Festival Strings Lucerne muzsikál. Az együttes, amelynek Achim Fiedler a művészeti vezetője, a barokktól a kortárs zenéig terjedő repertoárral rendelkezik, és felvételeikkel már elnyerték az EKHO Klasszik díjat is. A Müpában Bécsi est címmel Schönberg, Schubert, Mozart és Brahms szerzeményeiből válogatnak. A koncert dirigense Achim Fiedler, zongoravirtuóza pedig az 1978-ban, Bécsben született Gottlieb Wallisch, aki nem először jár hazánkban. "Különleges izgalommal tölt el, hogy visszatérhetek magyar koncertpódiumra azután, hogy a fantasztikus Zeneakadémián muzsikálhattam, majd a múlt évben felléptem a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Bartók születésnapján. A magyar hallgatóság igazán kifinomult, és én mélyen tisztelem a magyar zenei tradíciót" - nyilatkozta Wallisch.